Spanyol foci

Ancelotti továbbra is úgy gondolja, hogy nem ért piros lapot Vinícius megmozdulása

Kép forrása: Getty Images

A Real Madrid hétfőn kupameccset játszik majd, ahol mindenképpen pihentetnie kell Carlo Ancelottinak Vinicius Juniort. Kényszerből. Hiszen a pénteki Valencia elleni bajnoki kapott piros lapot és addig nem születik döntés az ügyében.

A brazil kiállítása után a Real Madrid vezetőedzője egyébként fenntartja a véleményét. Szerinte Vinícius Juniornak nem kellett volna piros lapot kapnia, miután arcon lökte a Valencia kapusát, Stole Dimitrievszkit.

„Továbbra is meg vagyunk győződve arról, hogy nem piros volt, hanem sárga. Mindkettőjüknek azt kellett volna kapnia. Reméljük, hogy nem lesz sok meccsre eltiltva.”

A Real mindenesetre fellebbezni fog a kiállítás ellen, de sok jóval nem kecsegtet az ügy a számukra. Azok után, hogy két csapattársának kellett lefognia a brazilt, hogy a kiállítása után ne támadja meg a játékvezetőt.

Vinícius alap esetben kettőtől négy meccsig terjedő eltiltást kaphat attól függően, hogy a Versenybizottság milyen szigorúan értékeli tetteit.

Mivel a bizottság csak kedden ülésezik, a Real Madrid hétfő esti kupamérkőzésén megkezdi az eltiltása letöltését.

A Real dilemmája, hogyha a minimális eltiltás kapja, akkor is ki kell majd hagynia a Spanyol Szuperkupa elődöntőjét, ahol az Athletic Bilbaóval játszik a bajnoki címvédő.

A Deportiva Minerával vívott Király Kupa találkozó nem okoz majd gondot az együttesének Vinicius nélkül sem hétfőn. De a csatár magatartása korántsem könnyíti meg a szakvezetés dolgát.

Ancelotti elmondása szerint, nem egyszerű Vinícius helyzete, tekintettel a rá nehezedő nyomásra és az ellenséges légkörre.

„Nem vagyok az ő helyében, de nem lehet könnyű elviselni mindent, ami történik, a sértéseket… De próbál fejlődni. Szerintem fejlődött is. Nyilvánvalóan szomorú a piros miatt, elnézést kért. De nekünk előre kell néznünk.”

Viníciust ezúttal sem kerülték el a rasszista nézőtéri megnyilvánulások. De a Valencia-szurkolók haragját kiváltotta ő is, amikor egy kettes számot mutatott a nézőtér felé, jelezve, hogy csapatuk kieshet a másodosztályba.

Ancelottit arról kérdezték, hogy mit gondol ezekről a gesztusokról, és milyen tanácsot tudna adni a brazilnak, hogy elkerülje az ilyen eseteket. De az olasz mester kitért a válasz elől.

„Ami a stadionokban történik… Azt hiszem, sokat javított a hozzáállásán. Tovább lehet még fejlődnie, de senki sem tökéletes. Annyit fejlődött, hogy ő a világ legjobb játékosa” – mondta Ancelotti a sajtónak.

Persze a futballtörténelem már többször is mutatott példát arra, hogy a legjobb is nehéz helyzetbe hozhatja a csapatát a viselkedésével.

Ezúttal a társak megmentették a helyzetet, hiszen 10 emberrel is legyőzték a Valenciát.