EgyébSpanyol foci

Ancelotti börtönbüntetést kapott adócsalásért

Kép forrása: Getty Images

Azonban az olasz edző nem fog valójában börtönbe kerülni.

Az ügyben az első tárgyalás még márciusban volt. Az ügyészség akkor négy éves börtönbüntetést kér a bíróságtól az edzőre. A vádak szerint ugyanis Ancelotti egy millió eurót nem fizetett be a spanyol államkasszába.

A bíróság végül egy vádpontban bűnösnek találta a trénert, egyben viszont nem. Így jóval enyhébb büntetést kapott, de így is elég komolyat.

Carlo Ancelottit ugyanis egy év börtönbüntetésre ítélték adócsalásért, azonban nem kell börtönbe vonulnia a hispán joggyakorlat szerint.

Ugyanis Spanyolrszágban a két évnél kisebb és nem erőszakos bűncselekmények esetében a büntetlen előéletű vádlott automatikus próbaidőt kap.

Így Ancelotti két évig próbára van bocsájtva. Ha az alatt nem vét a törvény ellen, akkor megszűnik a priusza.

A Real Madrid korábbi edzője ellen az volt a vád, hogy 2014-ben, illetve 2015-ben nem fizetett adót Spanyolországban.

Ez utóbbi alól mentették fel. Hiszen a bíróság úgy döntött, hogy Ancelotti nem kötelezhető a 2015-ös 676 ezer eurós befizetésre. De a másik évben igen.

Vagyis az egy év börtön mellett még 386 ezer eurós bírságot kell fizetnie, amely megegyezik a be nem fizetett adó összegével. 

Az edző úgy védekezett, hogy az országban töltött napok alapján jogilag nem minősült spanyol lakosnak, ezért nem kelett fizetnie.  Azonban a bíróság ezt résztben másként látta.

A 66 éves Ancelotti a korábban tett vallomásában azt mondta, hogy „soha nem gondolt csalás elkövetésére”.

Úgy nyilatkozott, hogy anno a Real Madrid 6 millió eurós nettó fizetést ajánlott neki, és ennek struktúráját pénzügyi tanácsadóira bízta.

„Úgy gondoltam, ez teljesen normális, mert akkoriban az összes játékos és az előző edző is ugyanígy tett” – mondta.

Ancelotti 2021 decemberében egyébként már teljes egészében visszafizette a tartozást.