Amorim: „Néha utálom a játékosaimat, néha legszívesebben feladnám”

A fenti szavak a Manchester United menedzserének a szájából hangzottak el a Burnley elleni mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón
Persze ezúttal is teljes egészében érdemes vizsgálni az elhangzottakat. Természetesen a sajtó a hétközi kupakiesést „boncolgatta”. Amikor Ruben Amorim csapata a negyedosztályú Grimsby ellen büntetőkkel búcsúzott a ligakupától.
Angliáról lévén szó senki sem kerülte meg a menedzser kirúgását. Főleg azok után, hogy a portugál tréner a találkozó után azt mondta, hogy a csapata „teljesen elveszett”, és hogy „valaminek változnia kell”.
Pénteken elmondta, nem pontosítja kijelentéseit, amelyet még az Old Traffordon belül is egyesek úgy értelmeztek, hogy a 40 éves menedzser jövőjére vonatkoztak.
De nem kerülte meg a kérdést és hozzátette, hogy egy-egy ilyen találkozó őt is nagyon megviseli érzelmileg.
Őszintén szólva, valahányszor a jövőben ilyen vereséget szenvedünk, én ugyanígy fogok tenni. Azt fogom mondani, hogy néha utálom a játékosaimat, néha pedig szeretem őket.”
„Meg fogom védeni a játékosaimat, ha kell. De én így élem meg a dolgogat. Én ilyen vagyok. Így csinálom. Abban a pillanatban iszonyatosan frusztrált voltam. Tudom, hogy sok azt mondják, hogy következetesebbnek, nyugodtabbnak kellene lennem a médiával. Vannak olyan edzők, akiknek ez megy is a meccsek után. Én nem vagyok ilyen. Én szenvedélyes vagyok. Ha ideges vagyok, azt nem tudom elrejteni. Ez az én módszerem. Abban a pillanatban is nagyon ideges és csalódott voltam. Én ilyen vagyok. Szóval készüljetek fel!”
Az újabb távozásra vonatkozó kérdésre Amorim még alaposabb elemezte a kérdést.
Néha fel akarom adni. Néha pedig még 20 évig itt akarok lenni.”
„Ezen javítanom kell. Nehéz lesz, de most a következő meccsre koncentrálok.”
Úgy tudni, hogy Amorim továbbra is élvezi a United tulajdonosainak támogatását.
Akik a nyáron is mögötte álltak, hiszen a klub pedig eddig körülbelül 200 millió fontot költött igazolásokra. De ennek ellenére ebben a szezonban még nem nyert a csapat.
„Úgy érzem, nagyon jó előszezonunk volt, jobban játszottunk, következetesek voltunk a játékunkban” – elemezte a jelen helyzetet Amorim.
„30 percig rosszul játszottunk a Fulham ellen, és az ilyen teljesítmény miatt, amit a Grimsby ellen mutattunk nagyon csalódott voltam. De most egy új meccs jön. Erre kell koncentrálunk.”
Persze szombaton győznie kellene a Unitednek, mert nincs az a türelem, ami kitart a végtelenségig a tulajdonosok részéről sem.