Amorim egyre közelebb az ideális kezdőcsapat megtalálásához
A Manchester United portugál edzője erről a hétvégi Nottingham elleni találkozó előtt beszélt az újságíróknak
Amorim azt mondta többé-kevésbé tudja, hogy mi lenne a legjobb kezdő tizenegy, de hozzátette:
„Van egy ötleted, de az a probléma, hogyha a játékosok sérülések után érkeznek, akkor kezelnünk kell a terhelést.”
A United menedzsere persze a levegőben épít repülőgépet, hiszen győzelmi kényszerben kell megtalálnia a legjobb összeállítást.
„Meg kell érteni, hogy milyen játékosaid vannak. Például Bruno Fernandes egy kicsit elfáradt az Arsenal ellen, de tudom, hogy nagyon jól fel fog épülni szombatig. Ha Manuel Ugarte-ra gondolok én olyan régóta ismerem, hogy tudom, hogy még egy kis időre van szüksége. A játékosok megismerésének folyamatában vagyunk, és ezt kezeljük. Egyre közelebb vagyunk a megoldáshoz, de ehhez idő kell.”
A Manchester United menedzserét megkérdezték Johnny Evans és Victor Lindelof erőnlétéről is:
„Johnny még mindig nem edz. Victor visszatért a tréningekhez, de szombaton még nem játszhat. Talán a következő meccsen már igen.”
Amorim persze tudja, hogy időből van a legkevesebb a számára.
„Meg kell értenünk a szurkolóinkat is; mindössze két hét és négy meccs alatt csak erőfeszítéseket látnak. De ők azt akarják látni, hogy meccseket nyerjünk. De egy idő után és győztes meccsekkel egy domináns csapatot építünk majd. Ezek azok a fázisok, amelyeket kihagyhatatlanok.”
Amorimnak eddig négy meccsen 2 győzelem, 1 döntetlen és egy vereség a statisztikája a Uniteddel, ezen szombaton kora este javíthat majd.