Amikor együtt sírt a közönség a csapattal – A legjobb magyar csapatok, 10. rész

 

Az MKB Veszprém csapata fantasztikus mérkőzésen győzte le a spanyol Reale Ademar León csapatát. A győzelem nemcsak a csoportban elfoglalt hely miatt is volt fontos, hanem azért, mert egy héttel azelőtt elvesztett társuk emlékének akartak ezzel a sikerrel tisztelegni.

 

 

Megható pillanatok, könnybe lábadt szemek, zokogó játékosok a pályán, meghatódott és síró szurkolók a nézőtéren, és talán a televíziók előtt is. És persze egy fantasztikusan játszó veszprémi csapat, akik az előző héten tragikus körülmények között elhunyt társuk, Marian Cozma emlékéért játszottak.

 

Nem lehetett könnyű az MKB Veszprém együttesének pályára lépnie, hiszen a fiatal beállósban nemcsak egy csapattársat, hanem egy barátot is elvesztettek. A vasárnapi Reale Ademar León ellenni találkozó nemcsak egy mérkőzés volt számukra és számunkra, kézilabda szeretőkre sem. Ez egy olyan meccs volt, mely segíthet feldolgozni a fájdalmat, a bánatot, mely egy barát, egy társ, egy tehetséges fiatal játékos halálából fakad, mely gyógyír lehet a lelki sebekre, melyből erőt lehet gyűjteni a további fontos találkozókhoz. Ez a meccs, nem csak egy volt a sok közül. Ez Marianért, Mariannak, és Marianról szólt.

 

Mocsai Lajos fiai mindent elkövettek, hogy a hatvan perc után győztesen hagyják el a küzdőteret azért, hogy méltó emléket állítsanak társuknak.

 

 

Ejtsünk néhány szót a találkozóról, ahol a szurkolók a maximális segítséget adták meg buzdításukkal a hazaiaknak. Szinte már tomboltak, úgy buzdították kedvenceiket a ,"Gyerünk gyerekek, egy ország veletek" rigmussal. Nikola Eklemovics és Dejan Perics vezetésével már öt góllal is vezettünk az első félidőben, de a játék a hajrára visszaesett, és 14-13-as eredménnyel zárult. A második játékrészben a mérkőzésen először vezetett a León csapata, de nem sokáig örülhettek előnyüknek.

 

 

Carlos Pérez vezényletével és góljaival felzárkóztak és megléptek ellenfelüktől. A hajrában a veszprémiek felszabadultabban játszottak, amit a spanyolok már nem bírtak tovább. Így a korábban sorsdöntőnek számító találkozón 28-26- ra győztek az Ademar León ellen. A hatvan perc végét jelentő dudaszó pillanatában a veszprémiek nem bírtak tovább érzelmeikkel. A játékosok egymás nyakába borulva sírtak, a közönség pedig Cozma nevét skandálta. Mocsai Lajos könnybe lábadt szemmel így nyilatkozott:

 

"Megpróbáltunk úgy küzdeni, ahogy illik egy olyan emberért, aki köztünk élt. Cozma erejével, győzni akarásával játszottunk. Egész héten azért küzdöttünk, hogy ebből a mai mérkőzésből ünnep legyen."

 

 

Ünnep lett. A csapattársak, a barátok győztek Marianért, aki sajnos, már csak odafentről követheti az eseményeket, és talán lélekben ott volt és ott lesz velük örökké.

 

 

                        Forrás: cozmaemlekere.mindenkilapja.hu