Amikor a vízilabda inkább bokszmeccs volt, mint labdajáték

Nyáry Krisztián írását változtatások nélkül közöljük.

Bejött a papírforma: 4:1-re vezettek az angolok az első negyed után. Előre megmondta, hogy súlyos hiba ekkora költségekbe verni magunkat. De az az izgága sánta ember addig rágta fülét, amíg végre beleegyezett, hogy a vízipólócsapat is ott legyen az 1924-es olimpián. „Hét esélyes sportoló jöhetett volna helyettük, vívók, atléták, akárki más – dohogott. Pedig óriási a tét: Magyarország éppen a trianoni győztesek otthonában, Párizsban bizonyíthatná nemzeti dicsőségét.

” Vízilabdában az angolokat még soha nem győzte le senki, sőt, a nyomukba sem ért soha. Majd pont egy ilyen, utcagyerekekből és zsúrfiúkból verbuvált szedett-vedett csapat fog?"

Amikor a fantaszta sánta hivatalnok összeállította a válogatottat, azt mondták neki, legfeljebb akkor fizetik a kiutazást, ha előtte a csapata legyőzi az osztrákokat. Megcsinálta, ráadásul kétszer is, muszáj volt engedni. De most, az első éles olimpiai meccsen már látszott, milyen súlyos kudarcot hoznak a nemzetre. Első mérkőzésükön rögtön a négyszeres bajnok Nagy-Britanniát kapták, akik percek alatt ledarálták őket.

Amíg a szünetben a játékosok pihentek, az edző idegesen sántikált fel-alá a medence partján, mindannyian próbálták elkerülni a lelátóról rájuk szegeződő lesajnáló pillantásokat. Hiába a kidolgozott taktika, a gyönyörű légpasszok, erre nem voltak felkészülve. Az ellenfél valósággal kipofozta őket a vízből. Volt, akinek a szemöldöke repedt fel, mást percekre a víz alá nyomtak: inkább bokszmeccs volt, mint labdajáték.

Fotó: vizipolo.hu

Egy angol cserejátékos sétált melléjük, és mosolyogva odavetette: „Waterpolo isn’t pingpong, sirs.” A 19 éves Homonnai Márton majdnem sírva kérdezte: „Mit csináljunk, Komi bácsi?” Komjádi Béla összehúzta a szemöldökét, néhány másodpercre elgondolkodott. „Hát, ha nem pingpong, akkor nem pingpong, fiúk. Adjatok nekik, mintha otthon, a grundon lennétek!”

Ezt az utasítást mindnyájan értették. Az angolokat lebénította, hogy saját taktikájukkal gázolják le őket, a víz alatt pokoli harc zajlott, miközben a támadók végig a levegőben tartották a labdát. A meccs végére elnémult a lelátó, a magyarok 4:4-re egyenlítettek. A szervezők nem voltak felkészülve döntetlenre, ezért úgy határoztak, hogy újabb két negyedet, kétszer hét percet kell játszani a csapatoknak. A hosszabbítás végén 5:5 volt az eredmény. A közönség újra tombolt, de már a magyaroknak szurkolt mindenki.

Az újabb hosszabbítás emberfeletti erőfeszítést kívánt minden játékostól, de az állás még mindig csak 6:6 volt. Bár a brit sportoló nem így értette, mégis végeérhetetlen pingpongmeccsé változott a mérkőzés: vezetés, egyenlítés, vezetés, egyenlítés váltotta egymást. Már levegőért kapkodott mindenki, amikor Homonnai betalált az angol hálóba, és az ellenfélnek ezúttal nem sikerült egyenlítenie. Majdnem két órányi játék után Magyarország 7:6-ra legyőzte a világ legjobbját. A két végsőkig kimerült csapat ezután már nem tudta összeszedni az erejét, az olimpiát Franciaország, Belgium és az Egyesült Államok nyerték, Magyarország csupán az ötödik helyen végzett. A világsajtó mégis a semmiből lett világklasszisokon, Komjádi Béla csapatán lelkendezett.

Fotó: Krónika,-1979 / Arcanum adatbázis

Amikor a pesti zsidó ügyvéd fia 1892-ben megszületett, Angliában már rég bajnokságokat rendeztek vízipólóból. Később is lehetetlen volt legyőzni őket, összeszokott csapatokat állítottak ki, gyorsak voltak, és mindenek előtt brutálisak. Budapesten a játék szépségdíjas verzióját játszották, nem csoda, hogy az 1912-es olimpián azonnal elvéreztünk. Komjádi Béla ugyanekkor az MTK úszójaként nem ért el különösebben jó eredményeket. Egyszerre végzett az egyetemmel és a faltól-falig tempózással. A Magyar Általános Kőszénbánya Társaság hivatalnoka lett, és átkéredzkedett hátvédnek a vízilabdacsapatba. Néhány hónapot játszott csupán, amikor megkapta katonai behívóját. Frontszolgálatának második évében tüzérségi gránát robbant fel mellette, amely eldöntötte az ő és a magyar vízilabda jövőjét. Súlyos sérülése miatt egész életére sánta maradt, és soha nem lehetett gyereke sem. Helyette másféle családot épített.

Amikor 1916-ban leszerelték, tehetséges gyerekeket kezdett felkutatni az MTK utánpótláscsapata számára. Először egy jó nevű belvárosi reáliskola tanulói között válogatott, itt bukkant a Keserű testvérekre, Alajosra és Ferencre. Az ő szüleiket sikerült meggyőznie, de a polgári családok többsége nem akarta, hogy gyerekük ilyen értelmetlen sportágat válasszon. Komjádi két labdával a hóna alatt kibicegett az Erzsébet-híd budai hídfőjéhez, ahol a munkáscsaládok gyerekei fürödtek nyaranta. Közéjük dobta a labdát, és figyelte, mit csinálnak vele.

Fotó: Ország-Világ,-1975 / Arcanum adatbázis

Így fedezte fel Homonnai Mártont, Fazekas Tibort és Wenk Jánost. A szegényebb csapattagoknak ő szerzett felszerelést, sőt, ha kellett, télikabátot is. Amikor az MTK elnöke nem akart ingyenjegyet adni a fiúknak a klub focimeccseire, Komjádi mérgében felmondott, és egy alig ismert óbudai sportegyesületben alapított vízilabda-szakosztályt. Vitte magával felfedezettjeit is, és újabb játékosokat is toborzott. Az egymástól szociálisan is elkülönülő sportklubok világában teljesen szokatlan volt, hogy Komjádi csapatában úrifiú és utcagyerek, sváb, zsidó és szlovák származású sportoló is helyet kapott, csak a tehetség számított. Ahogy a fiúk nőttek, úgy váltak lépéről lépésre a nagy csapat, a legyőzhetetlennek hitt FTC egyenrangú ellenfelévé. „Komi bácsi” és fiai teljesen átalakították az addig szokásos játékstílust. Pólósai alig úsztak a labdával, hanem folyamatosan a levegőben tartották, ezt nevezték a spotújságok hamarosan légpassznak. A fáradhatatlan edző vezette be az erőnléti „szárazedzéseket” is.

Nem csoda, hogy néhány év után a válogatott csapat létrehozását és felkészítését is rábízták az úszószövetség vezetői. De hiába az eredmények, sokáig kérdéses volt, hogy a magyar vízilabdások részt vehetnek-e az 1924-es párizsi olimpián. A MOB kizárólag a sikersportágak esélyes képviselőit kívánta kiküldeni, egy idehaza nem túl népszerű sport újonc csapatával nem akartak kockáztatni. Nagy-Britannia legyőzése után azonban megváltozott a helyzet. Az addig lesajnált edzőt behívatták a sportért felelős állami hivatalba, és a vállát veregetve azt mondták neki: itt az idő, hogy megszolgálja a belé vetett bizalmat, és érmet hozzon a következő olimpiáról. Komjádi csendesen bólintott, és még aznap nyugdíjaztatását kérte a bányavállalatnál. A 32 éves nyugdíjas innentől kezdve minden percét a fiaira fordította. Ha kellett, beállt közéjük játszani a medencébe, ha kellett, pénzért kilincselt, és tudatosan dolgozott a póló népszerűsítésén is: a Sporthírlap újságírójaként minden nap hírt adott a medencében történtekről. Az esti órákban pedig Teréz körúti törzskávéházában megírta a sportág alapkönyvét. A vízipóló című szakkönyvet számos nyelvre lefordították, évtizedekig ennek alapján állították össze mindenütt az edzésterveket. Orvosai figyelmeztették, hogy két végéről égeti a gyertyát, beteg szervezete pihenés nélkül nem fogja bírni a terhelést.

Fotó: Képes-Sport,-1989.-július / Arcanum adatbázis

Talán tudta, hogy kevés ideje maradt. A világ legjobb csapatát akarta létrehozni. Elérte, hogy 1926-ban Budapesten rendezzék meg az első Európa-bajnokságot. Ehhez persze fel kellett újítani a rossz állapotban lévő Császár-uszodát, amelynek fából készült, düledező lelátójára már csak a legbátrabbak merészkedtek fel. Erre is összekalapozta a pénzt, aztán aranyéremmel hálálta meg a bizalmat. Mivel világbajnokságot még nem rendeztek, öt egymást követő EB-győzelemmel Komjádi csapata tartósan a világ legjobbja maradt. Ott kereste a tehetséget, ahol másnak eszébe sem jutott volna. Talán saját sérülése miatt nem kételkedett akkor sem, amikor a féllábú Halassy Olivért bevette a válogatottba. A vagány újpesti proligyereket, Németh Jánost, Jameszt a strandról hívta el az edzésre. Mindketten világklasszisok lettek.

Egyetlen ezüstérmét is annak köszönhette, hogy nem fogadott el medencén kívüli szempontokat. Németh Jamesznak nem volt érettségije, ezért a MOB nem engedte kiutazni a 28-as amszterdami olimpiára. A kulcsjátékos nélkül maradt csapat a döntőben kikapott a németektől. A 32-es Los Angeles-i olimpiai részvételre megint nem kapott annyi pénzt, ami fedezte volna az útiköltséget. Kitalálta, hogy az Egyesült Államokat átszelő vonatút állomásain belépti díjas bemutató-mérkőzéseket tart, és ebből teremti elő a költségeket. Egy hónapig tartott az út, de visszafelé már az első olimpiai arany is táskájukban volt.

Fotó: Topical Press Agency/Getty Images

Hazatérésük után Komjádi harmadosztályú polgári érdemkeresztet kapott a munkájáért. Az átadási ceremónián a miniszter tréfásan azt mondta neki: még két olimpiai arany, és meglesz az első osztályú is. Udvariasan ígéretet tett erre is, bár pontosan tudta, hogy származása miatt ennél magasabb kitüntetést amúgy sem kaphatna. Akkor már rendszeresen kétszáznegyvenre emelkedett a vérnyomása, orvosai eltiltották, hogy edzéseket tartson. Persze minden nap tartott. 1933. március 4-én, a Nemzeti Sportuszoda előcsarnokában kapott agyvérzést. Másnap reggel mindössze 41 éves korában halt meg. A csapat tagjai a temetésen megígérték elhunyt edzőjüknek, hogy megszerzik a következő két olimpiai győzelmet is.

Nem rajtuk múlt, hogy csak az 1936-os berlini aranyat tudták hazahozni. A következő két olimpia a háború miatt elmaradt, Komi bácsi fiai közül néhányan a fronton, néhányan a munkaszolgálatban végezték, s voltak, akik emigrálni kényszerültek. Akik túlélték, gondolkodás nélkül folytatták, ki edzőként, ki sportvezetőként. Mindannyian tudták, ez kemény játék, egyáltalán nem pingpong.

Forrás: Nyáry Krisztián/Facebook