NHL-Előjáték: Ovecskin vezérletével verné a Capitals a Senatorst

Az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) következő játéknapjának beharangozója.


Amilyen gyengén muzsikál a szezonban a Washington Capitals és az Ottawa Senators, olyan jó a mérlege a legutóbbi négy mérkőzésén: három győzelem, egy vereség. A Capitals még akár a playoff elérésében is reménykedhet, ám ehhez hazai pályán mindenképp nyernie kell. A Capitals nyerőembere Alekszandr Ovecskin és Dylan Strome lehet, míg a Senators-nál 53 ponttal Tim Stutzle a legjobb pontszerző a szezonban.

A Dallas Stars a Nyugati konferencia második helyéről várja a New York Islanders elleni mérkőzést, és ez jó alkalom, hogy a csapat visszazökkenjen a győzelem útjára – a legutóbbi öt mérkőzéséből négyet elvesztett a csapat. Az Islandersnél Mathew Barzal és Noah Dobson a legjobb pontszerző (60-60) a szezonban, míg a Dallasnál Jason Robertson (57).

Az Edmonton Oilers és a Los Angeles Kings is 68 ponttal áll a szezonban, ráadásul egymás mellett foglalnak helyet a Nyugati konferencia 6-7. helyén. Az egymás ellen játszott legutóbbi nyolc mérkőzésén a fele végződött hosszabbításban, és hogy milyen kiegyenlített a párharc, jól mutatja, hogy ebből 2-2-t nyertek meg a felek. A legnagyobb különbségű győzelem ugyanakkor épp a legutóbbi találkozáskor, február 11-én született, amikor a Kings hazai pályán 4–0-ra nyert az Oilers ellen. Ha ismét hasonló eredményben remélnykednek az ottawaiak, ismét ki kell kapcsolniuk a játékból Connor McDavidot, aki 89 pontjával az Edmonton legeredményesebb játékosa a szezonban.

A Boston Bruins a Seattle Kraken otthonában is esélyesként lép pályára, a Keleti konferencia második helyén álló csapattól ez természetesnek nevezhető. A csapat mérkőzésenként 3.32 gólt szerez a szezonban, miközben 2.69-et kap, a játékosok közül pedig David Pastrnak vezeti a házi rangsort 36 góllal és 46 asszissztal. A Kraken meccsenként 2.75 gólt szerez átlagban, és az emberelőnyös lehetőségei 22.8%-át váltja gólra, védekezésben ugyanakkor még van mit fejlődnie, ezt a meccsenként 2.84-es kapott gólátlag is mutatja. Igaz valószínűleg nem a Bruins ellen kezd el javítani rajta a csapat.

Az NHL következő játéknapjának mérkőzései (magyar idő szerint):

Washington Capitals–Ottawa Senators (01:00)
Dallas Stars–New York Islanders (02:00)
Edmonton Oilers–Los Angeles Kings (03:30)
Seattle Kraken–Boston Bruins (04:00)

Fotó: Getty Images / Bruce Bennett

Videók