NFL: kikapott a Falcons, égett a Giants és a Jets, döntetlen Friscóban

A tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) 10. játékhetén a New Orleans Saints legyőzte az Atlanta Falcons-t, amely elveszítette veretlenségét.


A Baltimore Ravens (7-2) fantasztikus játékkal fektette két vállra az Oakland Raiders-t (3-6). A marylandi együttes már az első félidő után 27-10-re vezetett. Az utolsó két negyedben sem változott a játék képe, így a Ravens magabiztos sikert aratott hazai pályán. Érdekesség, hogy a találkozó utolsó játékrészében Jacoby Jones-nak volt egy 105 yardos kickoff visszahordásból futott touchdown-ja. Jones lett az NFL történelmének első olyan játékosa, akinek két kickoff visszahordásból futott touchdown-ja is 100 yard fölöttire sikeredett. A Baltimore rekorddal nyerte meg az összecsapást, ugyanis a franchise történelmében még sosem szerzett ennyi pontot (55) egy mérkőzésen. A korábbi rekord 48 egység volt, amelyet 2009 decemberében a Detroit Lions ellen állított fel. Ami a Raiders-t illeti. Egymás után a második mérkőzésén kapott több mint 40 pontot (Tampa Bay Buccaneers 42-32), erre utoljára az 1962-es szezonban volt példa, ezen felül az 55 kapott pont negatív csúcsnak számít.

NFL
10. játékhét

 Baltimore Ravens – Oakland Raiders

55-20 (10-0, 17-10, 21-7, 7-3)
Joe Flacco 33/21, 341 passzolt yard, 3 Touchdown átadás, 1 Interception Carson Palmer 45/29, 368 passzolt yard, 2 Touchdown átadás, 1 Interception
Ray Rice 35 futott yard, 1 Touchdown Marcel Reece 48 futott yard
Torrey Smith 67 elkapott yard, 2 Touchdown Denarius Moore 90 elkapott yard, 1 Touchdown
Paul Kruger 6 szerelés, 2 sack, 1 Interception Tyvon Branch és Philip Wheeler 6-6 szerelés

A várakozásoknak megfelelően a Denver Broncos (6-3) magabiztos győzelmet könyvelt el a Carolina Panthers (2-7) otthonában. Az első negyed után még 7-7-re állt a mérkőzés, majd a Broncos a következő két játékrészt 17-0-ra nyerte meg. Az utolsó felvonásban is erősebbnek bizonyult a Denver (12-7), így 36-14-re győzedelmeskedett a Bank of America Stadium-ban. A győztes csapatban Trindon Holliday egy 76 yardos punt visszahordásból, míg Tony Carter egy 40 yardos interception visszahordásból szerzett touchdown-t. Érdekesség, hogy a Broncos jelenlegi vezetőedzője, John Fox 2002-ről egészen 2010-ig a Panthers trénere volt. A Carolina Fox vezetésével 2003-ban bejutott a Super Bowl-ba, igaz ott vereséget szenvedett a New England Patriots-tól.

NFL
10. játékhét

 Carolina Panthers – Denver Broncos

14-36 (7-7, 0-10, 0-7, 7-12)
Cam Newton 36/21, 241 passzolt yard, 2 Touchdown átadás, 2 Interception Peyton Manning 38/27, 301 passzolt yard, 1 Touchdown átadás
Jonathan Stewart 31 futott yard Willis McGahee 56 futott yard
Greg Olsen 102 elkapott yard, 2 Touchdown Demaryius Thomas 135 elkapott yard
Charles Johnson 4 szerelés, 1 sack, 2 forced fumble Von Miller 6 szerelés, 1 sack, 1 forced fumble

A Cincinnati Bengals (4-5) a New York Giants (6-4) legyőzésével megszakította négy mérkőzéses nyeretlenségi sorozatát. A játéknap talán legnagyobb meglepetését okozó Bengals már az első negyed után 14-3-ra vezetett. A második felvonásban 3-3-ra végzett a két együttes, majd a harmadik játékrészben a Cincinnati lelépte a regnáló bajnokot. Ebben a negyedben Jermaine Gresham és Mohamed Sanu is jegyzett egy-egy touchdown-t. Az utolsó 15 percben a Giants egy TD-vel közelebb került a hazai alakulathoz, de a találkozó a Bengals 31-13-as sikerével ért véget. Az összecsapás hőse Andy Dalton volt, aki karriercsúcsot jelentő 4 touchdown passzal zárta a mérkőzést. A másik oldalon Eli Manning két interception-t jegyzett.

NFL
10. játékhét

 Cincinnati Bengals – New York Giants

31-13 (14-3, 3-3, 14-0, 0-7)
Andy Dalton 30/21, 199 passzolt yard, 4 Touchdown átadás Eli Manning 46/29, 215 passzolt yard, 2 Interception
BenJarvus Green-Ellis 50 futott yard Andre Brown 65 futott yard, 1 Touchdown
A.J. Green 85 elkapott yard, 1 Touchdown Hakeem Nicks 75 elkapott yard
Carlos Dunlap 5 szerelés, 1.5 sack Prince Amukamara 10 szerelés

A Miami Dolphins (4-5) némi meglepetésre hatalmas vereségbe szaladt bele hazai pályán. A floridai együttest a Tennessee Titans (4-6) ütötte ki. A ”Titánok” Chris Johnson (126 futott yard, 1 touchdown) vezetésével 37-3-ra nyertek a Sun Life Stadium-ban. A Dolphins 1968 óta nem kapott ki ekkora különbséggel hazai pályán. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a Miami 2000 januárja óta nem szenvedett el ekkora vereséget idegenben és otthon sem! A Dolphins kezdő irányítója, Ryan Tannehill pocsék teljesítményt nyújtott. A huszonnégy esztendős újonc QB háromszor adta el a labdát, ebből Colin McCarthy egyszer touchdown-t ért el. Érdekesség, hogy a Dolphins futója, Reggie Bush is eladta egyszer a labdát.

NFL
10. játékhét

 Miami Dolphins – Tennessee Titans

3-37 (0-14, 3-10, 0-7, 0-6)
Ryan Tannehill 39/23, 217 passzolt yard, 3 Interception Jake Locker 21/9, 122 passzolt yard, 2 Touchdown átadás
Reggie Bush és Daniel Thomas 21-21 futott yard Chris Johnson 126 futott yard, 1 Touchdown
Brian Hartline 79 elkapott yard Kenny Britt 36 elkapott yard
Jimmy Wilson 4 szerelés, 1 sack Jason McCourty 9 szerelés, 1 forced fumble

A Minnesota Vikings (6-4) remek játékkal verte meg a Detroit Lions-t (4-5). A hazai együttes az első negyedben 10 pontos előnyre tett szert. A második játékrészben Jason Hansonnak és Blair Walsh-nak is volt egy-egy sikeres mezőnygól kísérlete, így a csapatok 13-3-as Vikings vezetéssel vonulhattak az öltözőbe. A harmadik 15 percben a Lions felzárkózott 6 pontra. Az utolsó felvonás első percében Kyle Rudolph touchdown-ja után Adrian Peterson futotta meg a két pontos extrát, így a Vikings 24-10-re elhúzott a Lions-tól. A Detroit a negyed végéig ugyan két TD-ét ért el, de az összecsapást 34-24-re a Minnesota nyerte meg, amely rendre válaszolni tudott a michigani együttes pontjaira. A hazai csapat legjobbja Peterson (171 futott yard, 1 touchdown), míg a vendégeké Calvin Johnson (207 elkapott yard, 1 touchdown) volt.

NFL
10. játékhét

 Minnesota Vikings – Detroit Lions

34-24 (10-0, 3-3, 3-7, 18-14)
Christian Ponder 32/24, 221 passzolt yard, 2 Touchdown átadás Matthew Stafford 42/28, 329 passzolt yard, 3 Touchdown átadás, 1 Interception
Adrian Peterson 171 futott yard, 1 Touchdown Mikel Leshoure 43 futott yard
Jarius Wright 65 elkapott yard, 1 Touchdown Calvin Johnson 207 elkapott yard, 1 Touchdown
Antoine Winfield 9 szerelés Nick Fairley 4 szerelés, 1 sack

A New England Patriots (6-3) megszenvedett a sikerért a Buffalo Bills (3-6) elleni mérkőzésen. A ”Hazafiak” 37-31-re nyerték meg az összecsapást, pedig a Bills az utolsó percben megfordíthatta volna az eredményt. Huszonnyolc másodperccel a találkozó vége előtt Ryan Fitzpatrick passzát lefülelte Devin McCourty, aki ezzel az interceptionnel megmentette a csapatát a vereségtől. Érdekesség, hogy a Bills már a Pats 15 yardos vonalánál járt, amikor a QB eladta a labdát. Tom Brady egymás után a 41. mérkőzésén adott touchdown passzt, ez az NFL történelmének harmadik leghosszabb sorozata. Fitzpatrick az interception ellenére a mérkőzésen elérte a 10.000 yardos határt. A Buffalo történelmében csak Jim Kelly, Joe Ferguson, Jack Kemp és Drew Bledsoe passzolt több yardot Fitzpatrick-nál.

NFL
10. játékhét

 New England Patriots – Buffalo Bills

37-31 (10-0, 14-17, 7-7, 6-7)
Tom Brady 38/23, 237 passzolt yard, 2 Touchdown átadás Ryan Fitzpatrick 40/27, 337 passzolt yard, 2 Touchdown átadás, 1 Interception
Stevan Ridley 98 futott yard, 1 Touchdown Fred Jackson 80 futott yard, 2 Touchdown
Wes Welker 74 elkapott yard Steve Johnson 86 elkapott yard
Devin McCourty 8 szerelés, 1 Interception, 1 forced fumble Marcell Dareus 5 szerelés, 0.5 sack

A Miami Dolphins 1972-es bajnokcsapatának tagjai megnyugodhatnak és pezsgőt bonthatnak, ugyanis az Atlanta Falcons (8-1) vereséget szenvedett a New Orleans Saints (4-5) otthonában, ezzel búcsút mondhatott a veretlenségének. A ”Szentek” számára pocsékul kezdődött a mérkőzés, ugyanis a Falcons hat perc alatt 10 pontos előnyre tett szert. A New Orleansnak sikerült talpra állnia és 31-27-re megnyerte az összecsapást. A találkozó hőse a Falcons harminchat esztendős tight end-je, Tony Gonzalez  volt, aki 122 elkapott yarddal és 2 touchdownnal zárt. Gonzalez az NFL történelmének nyolcadik olyan játékosa lett, aki elérte a 100 elkapott yardot, nem mellesleg ő az egyetlen olyan TE, aki eljutott eddig a határig. A liga rekordot Jerry Rice tartja 197 hatpontos elkapással.

NFL
10. játékhét

 New Orleans Saints – Atlanta Falcons

31-27 (7-10, 14-7, 7-0, 3-10)
Drew Brees 32/21, 298 passzolt yard, 3 Touchdown átadás, 1 Interception Matt Ryan 52/34, 411 passzolt yard, 3 Touchdown átadás, 1 Interception
Chris Ivory 72 futott yard, 1 Touchdown Jacquizz Rodgers 29 futott yard
Jimmy Graham 146 elkapott yard, 2 Touchdown Tony Gonzalez 122 elkapott yard, 2 Touchdown
Malcolm Jenkins 10 szerelés Stephen Nicholas 7 szerelés, 1 sack

A Tampa Bay Buccaneers (4-5) a San Diego Chargers (5-4) együttesét is két vállra fektette. Az első negyed után, még a Chargers vezetett 7 egységgel, majd a hátralévő három felvonást a Bucs nyerte meg, így 34-24-re győzedelmeskedett hazai pályán. Az összecsapás majdnem történelmire sikeredett, ugyanis a Chargers tight end-je, Antonio Gates közel került Lance Alworth franchise rekordjához. A San Diego legendás elkapója a csapat színeiben 81 touchdown-t ért el. Gates egy hatpontosra van ettől a rekordtól. Érdekesség, hogy a Tampa Bay egymás után a harmadik találkozóját nyerte meg, ezzel megőrizte az NFC Déli csoportjában a második helyét. Érdekesség, hogy a Chargers előző öt mérkőzéséből csak egyet nyert meg.

NFL
10. játékhét

 Tampa Bay Buccaneers – San Diego Chargers

34-24 (7-14, 10-7, 7-0, 10-3)
Josh Freeman 20/14, 210 passzolt yard, 2 Touchdown átadás Philip Rivers 37/29, 337 passzolt yard, 3 Touchdown átadás, 2 Interception
Doug Martin 68 futott yard Ryan Mathews 54 futott yard
Mike Williams 64 elkapott yard Danario Alexander 134 elkapott yard, 1 Touchdown
Lavonte David 14 szerelés Donald Butler 4 szerelés, 1 sack

A New York Jets (3-6) 2007 óta nem kezdte ilyen pocsékul szezont. A zöld-fehér alakulat ezúttal a Seattle Seahawks (6-4) otthonában szenvedett kiütéses vereséget. A washingtoni alakulat magabiztos játékkal 28-7-re verte meg a Jetset, amelyben Mark Sanchez és Tim Tebow is irányított. Sanchez teljesítményéről mindent elmond a 40.7-es passer rating-je! Tebow-nak mindhárom passzkísérlete sikeres volt, de csak 8 yardot hozott ezzel a csapatának. Érdekesség, hogy a Jets pontjait a védelem szerezte. Az első felvonásban Muhammad Wilkerson egy 21 yardos fumble visszahordás után ünnepelhetett touchdown-t. A Seahawks fölényét hűen tükrözi, hogy a negyedik negyed hetedik percében az elkapó, Golden Tate egy 23 yardos TD passzt adott Sidney Rice-nak. Tatenek még egy elkapott hatpontosa is volt a találkozón. A Jets vezetőedzőjének, Rex Ryannek egyre bizonytalanabb az állása a csapatnál.

NFL
10. játékhét

 Seattle Seahawks – New York Jets

28-7 (7-7, 7-0, 0-0, 14-0)
Russell Wilson 19/12, 188 passzolt yard, 2 Touchdown átadás Mark Sanchez 22/9, 124 passzolt yard, 1 Interception
Marshawn Lynch 124 futott yard, 1 Touchdown Shonn Greene 58 futott yard
Sidney Rice 54 elkapott yard, 2 Touchdown Jeremy Kerley 57 elkapott yard
Richard Sherman 3 szerelés, 1 sack, 1 Interception, 1 forced fumble Mike DeVito 5 szerelés, 1 sack, 1 forced fumble

A Philadelphia Eagles (3-6) számára nem kezdődött túl jól a Dallas Cowboys (4-5) elleni rangadó, ugyanis a második negyedben egy futás után agyrázkódást szenvedett a csapat első számú irányítója, Michael Vick. A QB helyére a huszonhárom esztendős újonc, Nick Foles állt be. A fiatal irányító a harmadik negyed elején egy 44 yardos touchdown passzt adott Jeremy Maclinnek. Az Eagles sokáig vezetett ebben a játékrészben, majd az utolsó másodpercben Dez Bryant vitatható TD-jével kiegyenlített a Cowboys. Az utolsó felvonásban a Dallas védelme megnyerte a mérkőzést. Brandon Carr interception, míg Jason Hatcher fumble visszahordás után ünnepelhetett pontokat. Dwayne Harris-ről sem szabad megfeledkezni, aki egy 78 yardos punt visszahordás után szerzett touchdown-t. A Cowboys megérdemelten nyerte meg a találkozót, míg az Eagles lemondhat a rájátszásról.

NFL
1 játékhét

 Philadelphia Eagles – Dallas Cowboys

23-38 (7-7, 0-3, 10-7, 6-21)
Nick Foles 32/22, 219 passzolt yard, 1 Touchdown átadás, 1 Interception Tony Romo 26/19, 209 passzolt yard, 2 Touchdown átadás
LeSean McCoy 82 futott yard Felix Jones 71 futott yard
Jeremy Maclin 93 elkapott yard, 1 Touchdown Dez Bryant 87 elkapott yard, 1 Touchdown
Mychal Kendricks 7 szerelés, 1 sack Bruce Carter 10 szerelés

A San Francisco 49ers (6-2-1) és a St. Louis Rams (3-5-1) fantasztikus mérkőzést vívott egymás ellen. Az első negyedben a Rams meglepte a hazai csapatot, amely 14 pontos hátrányba került. A második felvonásban a 49ers Michael Crabtree touchdown-jával megfelezte a hátrányát. Érdekesség, hogy az első félidőben agyrázkódást szenvedett Alex Smith a Frisco irányítója, akinek a helyén Colin Kaepernick játszott. A QB a futásokat sem hanyagolta el a találkozón (67 yard, 1 TD). A harmadik 15 percben Greg Zuerlein field goal-jával a Rams 17-7-re vezetett. Az utolsó negyed hetedik percében Kaepernick és Frank Gore is touchdown-t futott, így a 49ers megfordította a mérkőzést.

Az utolsó előtti perc legvégén a St. Louis Austin Pettis hatpontos elkapásával átvette a vezetést. A hazai együttes 3 másodperccel a mérkőzés vége előtt értékesített David Akers mezőnygóllal egalizálta az eredményt. A ráadásban Akers-nek (41 yard) és Zuerleinnek (58 yard) is volt egy-egy field goal kísérlete, de mindegyik kimaradt, így a mérkőzés döntetlennel ért véget. Az NFL alapszakaszában utoljára 2008-ban volt döntetlen, akkor a Philadelphia Eagles 13-13-ra végzett a Cincinnati Bengals ellen.

NFL
10. játékhét

 San Francisco 49ers – St. Louis Rams

24-24 (0-14, 7-0, 0-3, 17-7) – hosszabbításban
Colin Kaepernick 17/11, 117 passzolt yard Sam Bradford 39/26, 219 passzolt yard, 2 Touchdown átadás
Frank Gore 97 futott yard, 1 Touchdown Steven Jackson 101 futott yard, 1 Touchdown
Michael Crabtree 70 elkapott yard, 1 Touchdown Danny Amendola 102 elkapott yard
Aldon Smith 6 szerelés, 2 sack Mario Haggan 5 szerelés, 1 sack, 1 forced fumble

A várakozásoknak megfelelően nagyon kemény mérkőzést vívott egymással a Chicago Bears (7-2) és a Houston Texans (8-1). Az összecsapás keménységéről minden bizonnyal Jay Cutler tudna mesélni, ugyanis a Bears kezdő irányítója agyrázkódást szenvedett a találkozón. A QB-t Jason Campbell helyettesítette. A rangadó a Texans 13-6-os sikerével ért véget. A győztes csapat egyik legjobb játékosa, Arian Foster ezúttal egy elkapott touchdown-t jegyzett a találkozón, így sorozatban a 11. összecsapásán szerzett hatpontost. 2001 óta ez a második leghosszabb sorozat. A csúcsot LaDainian Tomlinson tartja, aki egymás után 18 mérkőzésen szerzett TD-ét. Érdekesség, hogy a találkozón csak nyolc büntetés (Bears 5, Texans 3) volt.

NFL
10. játékhét

 Chicago Bears – Houston Texans

6-13 (0-3, 3-7, 3-0, 0-3)
Jason Campbell 19/11, 94 passzolt yard Matt Schaub 26/14, 95 passzolt yard, 1 Touchdown átadás, 2 Interception
Matt Forte 39 futott yard Arian Foster 102 futott yard
Brandon Marshall 107 elkapott yard Andre Johnson 35 elkapott yard
Brian Urlacher 8 szerelés Danieal Manning 3 szerelés, 1 Interception, 1 forced fumble

A Pittsburgh Steelers – Kansas City Chiefs összecsapást hétfőn rendezik meg!

Videók