NFL: botrányos üzengetések Tebow és Sanchez miatt

A tengerentúli profi amerikaifutball-ligában (NFL) szereplő New York Jets csütörtökön megkezdte a felkészülést a 2012-es szezonra. Az edzőtábor első napján a csapat vezetőedzője, Rex Ryan és az elkapó, Santonio Holmes szólalkozott össze a két irányító miatt.


A Tim Tebow-Mark Sanchez mizéria március 20-án vette kezdetét. Ezen a napon Peyton Manning a Denver Broncos-nál egy öt éves 96 millió dolláros szerződésre kanyarintotta rá a nevét, amellyel megpecsételte Tebow sorsát. A huszonnégy esztendős irányító egy nappal Manning szerződtetése után már a New York Jets játékosa volt. A tehetséges irányítóért és egy hetedik körös draft-jogért a Jets egy negyedik és egy hatodik körös választási jogot adott a Broncos-nak.

Úgy gondolom, hogy ez egy reklámfogás volt. Szerintem ez rossz döntés. Nem hiszem, hogy ott tisztában vannak a dolgokkal.” – mondta az ESPNRadio-nak Tebow átigazolásáról a magyar származású Joe Namath. Több szakértő is egyetértett a hatvankilenc esztendős, egyszeres Super Bowl győztes legendával, mondván, Sanchez a hibák ellenére igazi franchise-irányító. Ezt a Jetsnél is elismerték, ugyanis márciusban egy új, három éves szerződést kötöttek a QB-vel. A huszonöt esztendős Sanchez három év alatt garantáltan 20 millió dollárt fog keresni.

Nos, csütörtökön tovább bonyolódott a helyzet. A Jets tegnap kezdte el a felkészülést a 2012-es idényre és ez volt az első olyan edzés, amelyen mindenki részt vett. Érdekesség, hogy 45 perccel az edzőtábor kezdete előtt már Sanchez és Tebow is a helyszínen volt (Sanchez érkezett meg hamarabb). A csapat elkapója, Santonio Holmes nyilatkozott a két irányítós rendszerről. A huszonnyolc esztendős játékos szerint ez a játékfelfogás nem biztos, hogy sikeres lesz.

Azért hoztam ide Santoniót, hogy elkapó legyen, nem azért, hogy ő legyen az offensive koordinátor.” – mondta ingerülten a Jets vezetőedzője, Rex Ryan az ESPN-nek. A negyvenkilenc esztendős tréner kijelentette, hogy az első játékhéten a Buffalo Bills (szeptember 9.) elleni mérkőzésen Sanchez lesz a kezdőirányító, ugyanis ő a Jets első számú QB-je.

Videók