NFL-Beharangozó: vérre megy a Patriots – Texans összecsapás

A tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) 14. játékhetén összecsap egymással a New England Patriots és a Houston Texans.


A New England Patriots – Houston Texans hétfő esti rangadó kulcsfontosságú lesz az AFC főcsoportjában. Mindkét csapat számára fontos a győzelem, ugyanis a Texans egy esetleges sikerrel hatalmasat lépne a főcsoport első helye felé, vagyis a rájátszásban mindig otthon játszhatna, míg a Pats a texasi együttes megelőzésére törekszik. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a liga talán legjobb védelme csap össze a legjobb támadósorral. A Texans átlagban 18.4 pontot kap, míg a Tom Brady vezette Pats 35.8 egységet szerez! Érdekesség, hogy a New England irányítójának december 5-én született meg a kislánya, úgyhogy Brady minden bizonnyal csúcsformában lesz majd.

A rájátszásba már bejutott csapatok közül a Patriots tűnik esélyesebbnek, ugyanis a Texans játékosai a behúzható tetejű stadiont maguk mögött hagyván most a Gillette Stadium-ban kell bizonyítaniuk, amely az időjárási körülmények miatt közel sem lesz egyszerű. Ha hinni lehet az előrejelzéseknek, akkor a hideg mellett az esővel is meg kell majd küzdeniük a játékosoknak. A két csapat 2001 óta háromszor találkozott egymással, ebből csak egy mérkőzést tudott megnyerni a Texans, igaz, az pont az utolsó összecsapásuk (34-27) volt.

Az NFC Északi csoportjában két rangadót rendeznek. Az előző mérkőzését elbukó Chicago Bears a Minnesota Vikings otthonába, míg a Detroit Lions a Green Bay Packers ”hűtőjébe” látogat el. Az illinois-i alakulat számára a csoportelsőség miatt, míg a Vikings-nek a wild card pozíció elérése érdekében lenne fontos a győzelem. A Bears védelmének legfontosabb láncszeme, Brian Urlacher az alapszakaszban már nem léphet pályára, ez minden bizonnyal befolyásolja majd a defense munkáját. A Lionsnak a Packers mellett az időjárással is megkell küzdenie. A Lambeau Fielden már repkednek a mínuszok, úgyhogy a Detroitnak nem lesz egyszerű a dolga. Green Bay-ben jelenleg -1 fok van, nem mellesleg szállingózik a hó.



A vasárnapi játéknap egyik legérdekesebb mérkőzésén a New York Giants a New Orleans Saintset látja vendégül. A ”Szenteknek” már csak matematikai esélye van arra, hogy elcsípje valamelyik wild card pozíciót, ehhez azonban mindegyik mérkőzését megkellene nyernie és még az sem lenne elegendő ehhez a célhoz. Drew Breesék most a regnáló bajnok otthonába látogatnak el. A Giants számára is fontos a siker, ugyanis a múlt heti Redskins elleni zakó miatt a riválisok megközelítették a csoportban. A Washington és a Dallas Cowboys is egy-egy győzelemre van a bajnoktól. A Robert Griffin III vezette Redskins a Baltimore Ravenst fogadja, míg a Cowboys a Cincinnati Bengalshöz látogat el.

A játékhét egyik legnagyobb győztese a Pittsburgh Steelers lehet, ugyanis a Ravensre és a Bengalsre sem vár könnyű mérkőzés, míg a pennsylvaniai alakulat a verhető San Diego Chargers ellen játszik. A Chargers az előző négy összecsapását elveszítette és szinte borítékolható, hogy lemaradt a rájátszásról. Egyes hírek szerint a vezetőedzőt, Norv Turnert a szezon végén elküldik a csapattól. A Steelers szurkolói számára remek hír, hogy a mérkőzésen visszatér Ben Roethlisberger.

NFL
14. játékhét
Csütörtök:
Oakland Raiders – Denver Broncos 13-26
Vasárnap:
Buffalo Bills – St. Louis Rams
Cincinnati Bengals – Dallas Cowboys
Cleveland Browns – Kansas City Chiefs
Indianapolis Colts – Tennessee Titans
Minnesota Vikings – Chicago Bears
Pittsburgh Steelers – San Diego Chargers
Tampa Bay Buccaneers – Philadelphia Eagles
Washington Redskins – Baltimore Ravens
Carolina Panthers – Atlanta Falcons
Jacksonville Jaguars – New York Jets
San Francisco 49ers – Miami Dolphins
New York Giants – New Orleans Saints
Seattle Seahawks – Arizona Cardinals
Green Bay Packers – Detroit Lions
Hétfő:
New England Patriots – Houston Texans

Videók