NFL: a Colts és a Cowboys az utolsó két továbbjutó

Az Indianapolis Colts és a Dallas Cowboys jutott be utolsó két csapatként a főcsoport-elődöntőkbe az NFL wild card köréből, miután előbbi a Cincinnati Bengals, utóbbi a Detroit Lions ellen győzött vasárnap.


A Cincinnati Bengals azzal a kétes dicsőséggel büszkélkedhetett, hogy az elmúlt három évben ugyan mindannyiszor eljutott a playoffba, mindig az első körben búcsúzott. Nos, ez most sem lett másképp, a két legjobb elkapóját nélkülöző, Andy Dalton vezette offense ezúttal sem telejsített valami fényesen a rájátszásban, ezt pedig az Andrew Luck vezette Colts könyörtelenül kihasználta, és az utolsó negyedre teljesen megtörte ellenfelét.

A NFC-ben két olyan csapat lépett pályára, mely emberemlékezet óta nem nyert rájátszás-meccset, ám ez végül idén 1996 óta először a Dallas Cowboysnak sikerült (a Lionsnek továbbra is az 1991-es az utolsó ilyen alkalom), miután 0-14-ről, a meccs végén fordítva Terrance Williams elkapott TD-jével legyőzték az Oroszlánokat.

Mindez azt jelenti, hogy az Indianapolis a Denver Broncos otthonába látogat a mostani hétvégén, míg a Cowboys a Green Bayben próbál meg bejutni a konferenciadöntőbe. A másik párharcokban New England Patriots - Baltimore Ravens (AFC) és Seattle Seahawks - Carolina Panthers (NFC) összecsapásokat rendeznek.

A szombati meccsekről IDE KATTINTVA olvashatsz bővebben.

NFL
Rájátszás, wild card kör
AFC
Indianapolis Colts (4.) - Cincinnati Bengals (5.) 26-10

NFC
Dallas Cowboys (3.) - Detroit Lions (6.) 24-20

 

Videók