A sikertelen szezon végén menesztették a New York Jets vezetőedzőjét

Adam Gase nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.


Az alapszakasz vasárnapi zárófordulóját követően menesztették posztjáról Adam Gase-t, a tengerentúli profi amerikaifutball-ligában (NFL) szereplő New York Jets vezetőedzőjét.

Gase tavaly vette át a csapat irányítását, de két szezon alatt mindössze kilenc győzelmet aratott az együttessel 23 vereség mellett.

A mostani idényben a Jets az első 13 mérkőzését elvesztette, végül 2/14-es mérleggel fejezte be az alapszakaszt, és összességében a második leggyengébb csapatként zárt, azaz másodikként választhat majd az idei játékosbörzén.

Borítókép: Michael Reaves/Getty Images
 

Videók