19 év után újra a rájátszásban a Cleveland

Legutóbb 2002-ben sikerült továbbjutniuk.


A Cleveland Browns a tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) alapszakaszának vasárnapi zárófordulójában a Pittsburgh Steelers legyőzésével biztosította helyét a rájátszásban, melynek mezőnyében 2002 után lesz ott újra.

Ezzel megszakította az erre vonatkozó leghosszabb sorozatot az NFL-ben.

A Browns a playoff első körében újra a Steelersszel mérkőzik majd meg, de ezúttal Pittsburghben, ráadásul a pennsylvaniai együttesben már minden meghatározó játékos pályára fog lépni, nem úgy, mint a mostani találkozón, amely számára már tét nélküli volt.

A Browns mellett az utolsó fordulóban lett biztos a Baltimore Ravens, az Indianapolis Colts és a Tennessee Titans részvétele is a rájátszásban, utóbbi együttesben Derrick Henrynek sikerült átlépnie a 2000 futott yardot a szezonban, amire korábban mindössze heten voltak képesek az NFL-ben.

A Nemzeti Főcsoportban a Washington Football Team a Philadelphia Eagles legyőzésével lett csoportgyőztes, és készülhet a rájátszásra. A fővárosi gárda az NFL történetének első csapata, amely úgy jutott playoffba, hogy két győzelemmel és hét vereséggel kezdte a szezont.

NFL, alapszakasz, 17. (utolsó) játékhét:
Cleveland Browns-Pittsburgh Steelers 24-22
Buffalo Bills-Miami Dolphins 56-26
Cincinnati Bengals-Baltimore Ravens 3-38
Detroit Lions-Minnesota Vikings 35-37
New England Patriots-New York Jets 28-14
New York Giants-Dallas Cowboys 23-19
Tampa Bay Buccaneers-Atlanta Falcons 44-27
Carolina Panthers-New Orleans Saints 7-33
Chicago Bears-Green Bay Packers 16-35
Denver Broncos-Las Vegas Raiders 31-32
Houston Texans-Tennessee Titans 38-41
Indianapolis Colts-Jacksonville Jaguars 28-14
Kansas City Chiefs-Los Angeles Chargers 21-38
Los Angeles Rams-Arizona Cardinals 18-7
San Francisco 49ers-Seattle Seahawks 23-26
Philadelphia Eagles-Washington Football Team 14-20 

Borítókép: Nic Antaya/Getty Images

Videók