Temetői munkásból Lebron James partnerévé vált

Nem szokványos történet Matt Ryan-é...


 Matt Ryan, a bedobó, aki a Lakers Warriors elleni mérkőzésén hat triplával mutatkozott be.

A játékos teljesítménye szerződést ért a csapatban, ahol a hírek szerint Lebron James személyesen kezeskedett érte.

Ryan számára nem a klasszikus NBA-kompatibilis eredettörténet jutott. Több egyetemre is járt, a járvány bekövetkeztével pedig kétkezi munkából kellett, hogy keresse kenyerét.

Az egyik ilyen alkalmi munkája egy temetőben volt, ahol reggel hétkor kezdett, így délután jutott ideje a kosárlabdára is. Sírköveket tisztított, tereprendezési feladatokat végzett, mindezt egy tornazsákkal a hátán, hogy a munka után egyből mehessen edzésre.

Elmondta, legnagyobb ellensége a hideg volt, mivel ujjai teljesen átfagytak.

Ryan emellett több cégnek is futárkodott, illetve elmondta, gazdasági területen is el tudna helyezkedni, viszont szíve az NBA-be és a kosárlabdához húzta.

2021-ben kezdett felívelni a karrierje, amikor az egyetemi szezonjában 88 pontot szerzett, majd a nyári ligában a Celtics felfigyelt rá. Végül nem ott, hanem Los Angelesben találta meg az utat a profik közé, de ez a lényegen nem változtat semmit.

„Nem hiszem, hogy van az enyémhez hasonló történet…” – nyilatkozta.

„Sosem hagytam, hogy elszálljon belőlem a hit!”

Fotó: Ethan Miller/Getty Images

 

Videók