Szuperrangadó az NBA nyitányán!

Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) 2012/20113-as idénye csúcsrangadóval veszi kezdetét, ugyanis a regnáló bajnok, a Miami Heat a rekordbajnok, Boston Celticset fogadja. A Los Angeles Lakers pedig a Dallas Mavericksszel játszik.


Az NBA csütörtökön bejelentette, hogy a 2012/2013-as szezon október 30-án veszi kezdetét. A nyitónapon három mérkőzést fognak megrendezni. A liga tájékoztatása szerint az idény első mérkőzésén a Miami Heat a Boston Celticset fogadja, azaz egy igazi csúcsrangadóval veszi kezdetét az új szezon! A két csapat mérkőzése több szempontból is érdekes, ugyanis a regnáló bajnok a rekordbajnokkal játszik, ezen felül a tavalyi szezonban ez a két alakulat játszotta a Keleti Főcsoport döntőjét. Érdekesség még, hogy Ray Allen pont a Celtics ellen mutatkozhat be a Miami Heat-ben.

Technikailag a Heat – Celtics találkozó lesz az idénynyitó, a gyakorlatban ez nem igaz, ugyanis egy órával korábban kezdődik a Cleveland Cavaliers – Washington Wizards összecsapás, igaz ezt a mérkőzést egyik országos csatorna sem közvetíti. A játéknap harmadik mérkőzésén a Los Angeles Lakers a tavalyi bajnokot, azaz a Dallas Maverickset fogadja. Ezen a mérkőzésen debütálhat a Kobe Bryant-Steve Nash duó.

A hatalmas tehetségnek tartott, Anthony Davis egy nappal később a San Antonio Spurs ellen mutatkozhat be a ligában. A New Orleans Hornets sokat vár a 2012-es Draft első választottjától. Jeremy Lin és a Houston Rockets is ezen a napon mutatkozik be a bajnokságban. A texasi együttes a Detroit Pistons vendége lesz. A harmadik játéknapon (november 1) igazi csúcsrangadókat rendeznek. A Brooklyn Nets a New York Knickset fogadja, míg a tavalyi nagydöntő vesztese, az Oklahoma City Thunder a San Antonio vendége lesz.

Videók