NBA: A döntő árnyékában, Nowitzki egy kiskorúval jár

A sérülés és a láz ellenére nagyszerű napokat élt át a Dallas Mavericks legjobb játékosa, Dirk Nowitzki. A német extraklasszis csapata 3-2-re vezet a Miami Heat elleni nagydöntőben most, pedig kiderült, hogy apa lesz.


Apuka lesz Dirk Nowitzki! A Dallas Mavericks legjobb játékosa megtudta, hogy egykori barátnője, Cristal Taylor az ő gyermekét hordja a szíve alatt. A dolog pikantériája, hogy a német sztár, már mással él együtt, ugyanis a Swedish News értesülései szerint Nowitzki összejött egy kiskorú modellel, Jessicával. A 90-es évek elején született modell és a kosaras régóta ismeri egymást és terveik szerint a nyarat együtt töltik. A harminckét esztendős würzburgi születésű Nowitzki kijelentette, hogy Jessica adott új értemet az életének.

A Taylorral való szakítása igen érdekesen alakulat. Nowitzkit csapattársai figyelmeztették, hogy nincs minden rendeben az arajelölttel éppen, ezért felbérelt egy magánnyomozót. Mint kiderült Taylor „asszonyságnak” van egy-két sötét titka. Az egyik, hogy nyolc álneve van, nem mellesleg két államban is körözik. Érdekesség, hogy a 2007-es szezon legértékesebb játékosának megválasztott erőcsatár 250 ezer dollárért vásárolt eljegyzési gyűrűt.

Videók