NBA: kiegyenlítették párharcukat a legfőbb esélyesek

Az Indiana Pacers és az Oklahoma City Thunder idegenben, a Golden State Warriors hazai pályán győzött, és ezzel mindhárom együttes 3-3-ra egyenlített az NBA rájátszásának főcsoport-negyeddöntőiben.


Az alapszakaszt a Keleti főcsoport első helyén záró Pacersnek az Atlanta Hawks otthonában kellett pályára lépnie 3-2-es hátrányban, és egészen a negyedik negyedig úgy tűnt, elbúcsúzhat az idei rájátszástól.

Végül azonban az utolsó szakaszt tíz ponttal megnyerte, 95-88-as győzelmet aratott, a mindent eldöntő hetedik meccs pedig saját pályáján lesz.

Az Oklahoma Citynek szintén idegenben kellett kiharcolnia a hetedik meccshez szükséges győzelmet.

A Memphis Grizzlies elleni párharcban eddig nagyon hullámzóan teljesítő Thunder ezúttal nem remegett meg, remekül játszott, és a 36 pontos Kevin Durant vezetésével simán, 20 ponttal győzött.

A hetedik találkozót a Pacershez hasonlóan az Oklahoma City is hazai pályán játszhatja majd.

A Golden State a Los Angeles Clipperst fogadta, és nagy csatában, mindössze egy ponttal sikerült nyernie.

A negyeddöntő utolsó találkozóját Los Angelesben rendezik.

KOSÁRLABDA
NBA-rájátszás, Keleti főcsoport:
Atlanta Hawks-Indiana Pacers 88-95
Az állás: 3-3
Nyugati főcsoport:

Memphis Grizzlies-Oklahoma City Thunder 84-104
Az állás: 3-3

Golden State Warriors-Los Angeles Clippers 100-99
Az állás: 3-3

Videók