Nagyot fordított és első győzelmét aratta a Thunder

A Lakers már huszonhat ponttal is vezetett, a hazaiak mégis nyerni tudtak.


Az első győzelmét aratta az Oklahoma City az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján.

A Thunder úgy nyert otthon a Los Angeles Lakers ellen, hogy a vendégcsapat az első negyedben 41 pontot dobott és 22-vel vezetett, a legnagyobb különbség pedig 26 pont volt, ami a második negyedben alakult ki. A házigazda szorgos játékkal a harmadik játékrész hajrájában érte utol ellenfelét, majd lendületét megtartva a záró felvonásban előnyt kovácsolt magának, amelyből megélt a végéig.

A győztes csapatban Shai Gilgeous-Alexander 27 ponttal zárt, a vesztes oldalon Anthony Davis 30 pontot termelt, Russell Westbrook pedig (20 ponttal, 14 lepattanóval és 13 gólpasszal) újabb tripla duplát ért el Oklahomában, ahol NBA-karrierje első 11 évét töltötte, csak ezúttal nem a hazaiakat, hanem a vendégeket segítette. Westbrooknak - akit az utolsó másodpercekben kiállítottak - ez volt karrierje 185. tripla duplája.

A Thunder négy vereség után aratta első győzelmét a mostani idényben. Az előző Lakers-meccshez hasonlóan LeBron James bokasérülés miatt ismét nem állhatott rendelkezésre.

HEATED ENDING! Los Angeles Lakers vs Oklahoma City Thunder Final Minutes! NBA Season 2021

DISCLAIMER - All clips property of the NBA. No copyright infringement is intended, all videos are edited to follow the "Free Use" guideline YouTubeGet your S...


Fél perccel a vége előtt még döntetlen volt az állás a Phoenix-Sacramento összecsapáson, amelyet úgy nyert meg végül a Kings, hogy nyolctized másodperccel a dudaszó előtt a 22 pontot szerző Harrison Barnes sikeres triplát eresztett el.

Trae Young 31 pontjával döntő érdemeket szerzett az Atlanta győzelméből, a Hawks 102-99-re nyert a New Orleans Pelicans vendégeként.

Ötödik fellépésén negyedszer maradt alul az Indiana, amely ezúttal Torontóban kapott ki. A Raptorsban Fred VanVleet 26, OG Anunoby 25 ponttal zárt.

Második bostoni mérkőzésén is vesztesen hagyta el a parkettet a Celtics, amelyet ezúttal a Washington Wizards múlt felül.

Kikapott a címvédő Miwaukee Bucks, méghozzá otthon a Minnesotától. A Milwaukee-nak kevés volt Jannisz Antetokunmpo 40 pontja, 16 lepattanója és 7 gólpassza, a Timberwolvesban D'Angelo Russell 29, míg Karl-Anthony Towns és Anthony Edwards egyaránt 25 ponttal zárt.

 

Eredmények:
Oklahoma City Thunder-Los Angeles Lakers 123-115
Phoenix Suns-Sacramento Kings 107-110
New Orleans Pelicans-Atlanta Hawks 99-102
Toronto Raptors-Indiana Pacers 118-100
Boston Celtics-Washington Wizards 107-116
Miwaukee Bucks-Minnesotna Timberwolves 108-113
Orlando Magic-Charlotte Hornets 111-120
Brooklyn Nets-Miami Heat 93-106
Portland Trail Blazers-Memphis Grizzlies 116-96
Los Angeles Clippers-Cleveland Cavaliers 79-92

Borítókép: Twitter.com/OKC Thunder

Videók