Megbüntették a Houston Rockets sztárját

James Hardennek 50 ezer dollárt kell fizetnie.


James Hardent, a Houston Rockets játékosát 50 ezer dollárra (kb. 15 millió forint) büntették, amiért megsértette az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) egészségvédelmi és biztonsági protokollját.

Az NBA tiltja a 15 fős, vagy annál népesebb társasági összejöveteleken való részvételt, valamint bárok, klubok és hasonló szórakozóhelyek látogatását, márpedig a közösségi médiában megjelent egy felvétel, amely szerint Harden hétfő este részt vett egy zártkörű rendezvényen, arcmaszkot nem viselő emberek társaságában.

Az olimpiai bajnok kosárlabdázónak keddtől péntekig (máig) karanténban kell lennie, szombaton viszont játszhat a Portland Trail Blazers elleni alapszakasz-mérkőzésen.

A Houston az új idény első meccsén, szerdán az Oklahoma City Thunderrel találkozott volna, ám a mérkőzést elhalasztották, mert a Rocketsnek nem volt nyolc bevethető játékosa. A keret 16 tagja közül egy sérülés miatt hiányzott, három koronavírustesztje pozitív lett, vagy kétséges eredményt hozott, további négy kontaktszemélynek számított, ezért szintén karanténba került, Harden pedig megsértette az egészségvédelmi és biztonsági protokollt.

Borítókép:  Ezra Shaw/Getty Images

Videók