Határ Bernadett bemutatkozott a WNBA-ben

Sőt, győztek is, ahogy Juhász Dorka együttese is, igaz ő sérülés miatt nem játszott.


 A magyar válogatott Cyesha Goree-t is foglalkoztató Washington Mystics 91-72-es vereséget szenvedett a Phoenix Mercury vendégeként az észak-amerikai női profi kosárlabdaliga keddi játéknapján.

A fővárosi együttesben Goree 21 és fél percet játszott, ezalatt a liga honlapja szerint négy pontot dobott és egy lepattanót szerzett.
A Washington sorozatban másodszor kapott ki és a negyedik helyen áll a keleti csoportban.

Juhász Dorka együttese, a Minnesota Lynx a Chicago Sky vendégeként aratott 88-79-es diadalt, a magyar kosaras viszont sérülés miatt változatlanul nem bevethető.

A Connecticut Sun Határ Bernadettel a soraiban 81-69-re nyert a Seattle Storm otthonában. A magyar center július végén igazolt a Sunhoz, melyben most először lépett pályára, öt percet játszott, de pontot nem szerzett.

Borítókép: Getty Images /  Steph Chambers

Videók