Elképesztő rekord az All-Star gálán - videó

Anthony Davis nem viccelt, amikor előre bejelentette, hogy ő lesz a legértékesebb játékos.


All-Star gála, New Orleans
Nyugati főcsoport - Keleti főcsoport 192-182 
 
Az egyetlen hazai játékos vezette sikerre a nyugati főcsoport csapatát a keleti riválisok ellen elképesztő 52 pontjával. Csapattársai a mérkőzés minden pillanatában remek passzokkal etették, aminek 39 mezőnykísérlet lett az eredménye. Teljesítménye mellett szinte eltörpült Russell Westbrook 41 pontja, ami szintén csak eggyel maradt el az eddigi csúcstól, amit még a legenda, Wilt Chamberlain állított fel 1962-ben.

Keleten a 22 éves görög Giannis Anteteokounmpo vállalta a legnagyobb szerepet, 17 dobásából 14 volt sikeres összesen 30 pontért, míg a bajnok Cleveland két sztárja LeBron James (23) és Kyrie Irving (22), valamint a legnagyobb kihívó Boston irányítója Isiah Thomas is elérte a 20 pontot.
Az időközben a gálának otthont adó New Orleansba cserélt DeMarcus Cousins mindössze két perc erejéig kapott játéklehetőséget, így csupán három pontot tudott hozzá tenni csapata sikeréhez.  
 

Döbbenetes NBA csere " AMERIKAI SPORTOK › NBA

 

Videók