Dudaszó: Strus-csoda Clevelandben, Pistons-siker Chicagóban!

Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) magyar idő szerint szerda hajnali történéseinek írásos összefoglalója, egy helyen!


Összesen 11 összecsapásra került sor az NBA soros játéknapján, igaz, valódi rangadónak papíron talán csak a Clevelandben, a New Yorkban és a Milwaukee-ban rendezett párharcokat tekinthettük. Ehhez képest csak az első helyszín történései feleltek meg a várakozásoknak, igaz, ott döbbenetes utolsó másodperces jelenet tette emlékezetessé az estét, míg a nap maglepetését a Detroit okozta, a pocsékul dobó Bulls stadionjában!

Cleveland Cavaliers - Dallas Mavericks 121-119
A játéknap talán leginkább várt találkozója végül nem okozott csalódást, sőt! Hiába vezetett a Dallas kevesebb mint 4 perccel a párharc vége előtt 110-100 arányban, a Cavs fokozatosan ledolgozta a hátrányát, majd PJ Washington előnyt jelentő közelijét követően sem omlott össze. Merthogy érkezett Max Strus, és a félpályán túlról elengedett dobásával megnyerte a csatát a Clevelandnek, amelyben a győztes kosarat jegyző hátvéd 21 pontján túl Donovan Mitchell 31 pontja és Jarrett Allen 19 egysége volt kiemelkedő.

A vendégeknél Luka Doncic szenzációs mérkőzése semmit sem ért – 45 pont, 14 gólpassz és 9 lepattanós este ment a kukába, ahogy az egykori sikerei helyszínére visszatérő, 30 pontig jutó Kyrie Irving számára sem jelentett igazi vigaszt, hogy kedélyesen fogadta a Cavs-publikum. És ha valaki azt gondolná, Strus "csak" a győztes kosárral vétette észre magát, azok kedvéért jöjjön ez a 67 másodperc alatt jegyzett négy találat, amivel a csodadobás előtt is jelezte "tűzforróságát" a Cavs-játékos.

Boston Celtics - Philadelphia 76ers 117-99
A ligaelső Boston győzelmi szériája immáron 9 mérkőzést számlál, köszönhetően annak, hogy a 4. negyedben ellenállhatatlan fokozatba kapcsolva egy 16-0-s etappal faképnél hagyták a 76ers csapatát. Jalen Brown 31 pontot, Jayson Tatum pedig majdnem tripladuplát (29 pont, 11 lepattanó és 8 assziszt) jegyzett a Celtics-győzelem során, amelyet a bostoniak által 56-28-ra megnyert lepattanópárharc is alapjaiban határozott meg.

Washington Wizards - Golden State Warriors 112-123
Chris Paul győzelemmel tért vissza 21 mérkőzéses kihagyását követően a Warriorsba, amely ezúttal nem Steph Curry – aki 4-16-os triplamutatót jegyzett, – hanem a sokat támadott Klay Thompson hármasaival rendezte le a liga egyik legrosszabb csapatával szembeni találkozót. A GSW legutóbbi 11 fellépéséből immáron a 9-et nyerte!

Orlando Magic - Brooklyn Nets 108-81
A Wagner-fivérek, Franz és Moritz által vezetett Magic egyértelműen jelezte a Brooklynnak, hogy nincs esélyük ezen az estén. A floridaiak legutóbbi 5 meccsükből negyedik alkalommal győztek.

New York Knicks - New Orleans Pelicans 92-115
5 alapembere – Brunson, Hartenstein, Randle, Anunoby és Robinson – hiányát nem tudta ellensúlyozni az egy estével korábban vitatható körülmények közepette győzelmet arató New York Knicks, amit a Pelicans ki is aknázott. A New Orleans egészen a negyedik negyedig várt a „robbantással”, ám akkor Trey Murphy 16 pontja által vezetve magabiztosan hagyták maguk mögött riválisukat, lezárva ezzel két mérkőzéses nyeretlenségi sorozatukat.

Atlanta Hawks - Utah Jazz 124-97
Hiába hiányzott a Hawks-vezér, a kézműtét után lábadozó, több hétre kidőlő Trey Young, a társak játszi könnyedséggel hozták a Jazz elleni csatát, elsősorban Jalen Johnson 22 pontos, 13 lepattanós és 6 gólpasszos produkciója által vezetve.

Milwaukee Bucks - Charlotte Hornets 123-85
A Doc Rivers-éra eddigi egyik legkönnyebb győzelmét tudhatja maga mögött a Bucks, lévén közel 40 ponttal bizonyultak jobbnak a Charlotte-nál, ráadásul legjobbjaiknak nem kellett csapágyasra hajtaniuk magukat. Azért Antetokounmpo 24, Lillard pedig 23 pontot így is „bedobott” a közösbe.

Chicago Bulls - Detroit Pistons 95-105
Lezárta 6 összecsapás óta tartó nyertlenségi sorozatát a Detroit, nagyban annak köszönhetően, hogy a Chicago Bulls 2/29-es (6.9%) mutatót, míg a Pistons 14/37-et (37.8) jegyzett távolról. A vendégek Cade Cunningham 26 dobott pontjára, illetve a 17 egységéből 11-et az utolsó játékszakaszban prezentáló Simone Fontecchio teljesítményére építve hozták össze a játéknap legmeglepőbb eredményét.

Minnesota Timberwolves - San Antonio Spurs 114-105
A Minnesota ligaelsőhöz méltóan, minimális energiabefektetéssel hozta a papírformát a Spurs elleni találkozón, ahol újra Anthony Edwards volt a Farkas-falka vezére, a maga 34 dobott pontjával.

Portland Trail Blazers - Miami Heat 96-106
Jimmy Butler 22 pontja, 9 gólpassza és 4 szerzett labdája is kellett ahhoz, hogy a Miami 15 pontos hátrányt ledolgozva tudja legyűrni a Portland csapatát, amely egyben a csapat zsinórban negyedik diadal is volt.

Oklahoma City Thunder - Houston Rockets 112-95
Az OKC Thunder egy combos harmadik negyedbéli zárással és persze Shai Gilgeous-Alexander 31 pontjával rendezte le a Houston csapatát, amely siker nem mellesleg a franchise egymás utáni hatodik győzelme. Érdekesség, hogy a csapat már most 41 győzelmet számlál, miközben 40 sikert jegyzetek a 2022-23-as szezon egészében!
 

Videók