Dudaszó: Lillard 41 ponttal vezette győzelemre a Milwaukeet, nyert a Lakers

Az észak-amerikai profi kosárlabdabajnokság (NBA) legutóbbi játéknapjának szöveges összefoglalója.


Damian Lillard 41 pontot dobott, a Bucks Giannis Antetokounmpo hiányában is fordítani tudott, és nyert hazai pályán a Los Angeles Clippers ellen. A Milwaukee az All Star-szünet óta veretlen, sorozatban hat meccset nyert meg, ami jó előjel a négymérkőzéses idegenbeli túra előtt. A Clippers-ben James Harden és Paul George is 29 pontig jutott, Kawhi Leonard viszont csak 16-ot dobott, és a csapat a negyedik negyedben nem bírta a tempót, 40–25-re nyert a Bucks, amely így fordítani tudott.

A másik Los Angeles-i csapat is örülhetett, a Lakers ugyanis az Oklahoma City Thunder ellen aratott nagy győzelmet. D’Angelo Russell öt három pontost is bedobott, és összességében 26 pontig jutott, Anthony Davies 24 ponttal, 12 lepattanóval, LeBron James 19 ponttal, 11 lepattanóval, 8 assziszttal zárt. A Lakersnek sikerült 20 pontot tartania Shai Gilgeous-Alexandert, aki azt ezt megelező nyolc mérkőzésén mind legalább 30 pontot dobott, a Thunder a legutóbbi kilenc meccséből csak a második vereségét szenvedte el.

A JÁTÉKNAP VIDEÓS ÖSSZEFOGLALÓJA IDE KATTINTVA NÉZHETŐ MEG!

Az NBA legutóbbi játéknapjának eredményei:

Milwaukee Bucks–Los Angeles Clippers 113–106
Los Angeles Lakers–Oklahoma City Thunder 116–104
Brooklyn Nets–Memphis Grizzlies 102–106
Minnesota Timberwolves–Portland Trail Blazers 119–114
Utah Jazz–Washington Wizards 127–115
Sacramento Kings–Chicago Bulls 109–113

Fotó: Getty Images / Patrick McDermott

Videók