MLB: Pujolsék leradírozták a pályáról a Rangerst, a Cardinals a bajnok

A World Series mindent eldöntő hetedik mérkőzésén a St. Louis Cardinals két vállra fektette a Texas Rangerst, ezzel fennállása során tizenegyedik alkalommal hódította el a Commissioner's Trophyt. A döntő sorozat legértékesebb játékosa, David Freese lett.


Véget ért a világ legnézettebb sportjának, az észak-amerikai profi baseballbajnokságnak (MLB) a nagydöntője a World Series. A mindent eldöntő hetedik mérkőzést péntek este rendezték meg St. Louis-ban. Az összecsapást és a győztesnek járó Commissioner's Trophyt a St. Louis Cardinals nyerte meg, míg a Texas Rangers egymás után második nagydöntőjét veszítette el.

A hetedik összecsapáson a Rangers csak az első inningben tudta felvenni a versenyt a Cardinalsszal. Az említett játékrészben Elvis Andrus és Josh Hamilton is pontot szerzett, ezzel 2-0-ra vezetett a Texas. A hazaiak azonnal válaszoltak a Rangers pontjaira, ugyanis a hatodik mérkőzés hőse David Freese ütéséből Albert Pujols és Lance Berkman is elérte a home plate-et.

A harmadik felvonásban a Cardinals-ból Allen Craig ütött home runt, ezzel egy pontos előnyre tett szert a hazai alakulat. A Rangerst az ötödik inningben tovább sújtotta dobóinak gyenge játéka. A felvonásban Craig és Pujols is pontot futott. A mérkőzés a hetedik játékrészben dőlt el, amikor Yadier Molina ütéséből Berkman szerzett pontot. A következő két inningben nem született pont, így a St. Louis Cardinals 6-2-re megnyerte az utolsó mérkőzést.

A missouri-i alakulat 2006 után nyerte meg ismét a World Seriest, amely fennállása (1882) óta a tizenegyedik bajnoki címe volt a csapatnak. A St. Louis-nál csak a New York Yankees szerzett több bajnoki címet, szám szerint 27-et. Érdekesség, hogy a St. Louis az ötödik olyan csapat a liga történelmében, amely wild cardosként (legjobb csoport másodikként jutott be a rájátszásba) nyerte meg a World Seriest.

A St. Louis Cardinals bajnoki címei: 2011 • 2006 • 1982 • 1967 • 1964 • 1946 • 1944 • 1942 1934 • 1931 • 1926

World Series bajnokok, akik wild cardosként jutottak a döntőbe: 1997: Florida Marlins; 2002: Anaheim Angels; 2003: Florida Marlins; 2004: Boston Red Sox és 2011: St. Louis Cardinals.

A 107. World Series legértékesebb játékosának járó díjat, David Freese érdemelte ki. A huszonnyolc esztendős hármas védő emlékezetes teljesítményt nyújtott a döntő hatodik mérkőzésén. Mint ismert Freese a tizenegyedik inningben ütött home runt, ezzel nyerte meg a St. Louis a találkozót és harcolta ki a hetedik összecsapást.

A Cardinals nem csak a World Seriest nyerte meg, de minden bizonnyal megtartja az évtized legjobb játékosának megválasztott, Albert Pujolst. A harmincegy esztendős egyes védőnek a szezon végeztével lejár a kontraktusa a csapatnál és sokan a távozásáról pletykálnak, de nehezen elképzelhető, hogy Pujols elhagyja a bajnokcsapatot. Természetesen az újabb World Series győzelem megdobja Pujols egyébként sem alacsony fizetéskérelmét. Egyes hírek szerint Pujols egy 200 millió dolláros szerződést szeretne kötni.

107. World Series végeredménye:
1. október 19.: St. Louis Cardinals – Texas Rangers (Busch Stadion) 3-2
2. október 20.: St. Louis Cardinals – Texas Rangers (Busch Stadion) 1-2
3. október 22.: Texas Rangers – St. Louis Cardinals (Rangers Ballpark) 7-16
4. október 23.: Texas Rangers – St. Louis Cardinals (Rangers Ballpark) 4-0
5. október 24.: Texas Rangers – St. Louis Cardinals (Rangers Ballpark) 4-2
6. október 26.: St. Louis Cardinals – Texas Rangers (Busch Stadion) 10-9
7. október 27.: St. Louis Cardinals – Texas Rangers (Busch Stadion) 6-2
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye: 4-3

 

Videók