MLB: Kezdetét veszi a világ legnézettebb sportjának a döntője

A mai napon kezdetét veszi a világ legnézettebb sportjának az észak-amerikai profi baseballbajnokságnak (MLB) a nagydöntője a World Series. Az előző évhez hasonlóan az Amerikai Ligát a Texas Rangers, míg a Nemzeti Ligát a St. Louis Cardinals képviseli.


Október 19-én, azaz a mai napon veszi kezdetét az észak-amerikai profi baseballbajnokság (MLB) nagydöntője a World Series. A mostani lesz a 107. döntő.

A legtöbb győzelemmel a New York Yenkees rendelkezik. A Yanks kereken negyvenszer jutott be a World Seriesbe, ebből huszonhetet megnyert. Utoljára 2009-ben sikerült elhódítania a Commissioner's Trophy-t. A mostani szezonban, már nem gyarapíthatja győzelmeinek a számát a Yankees, ugyanis az Amerikai Ligát nem a New York-iak, hanem a Texas Rangers fogja képviselni. A Nemzeti Ligából az örökranglista második helyezettje a St. Louis Cardinals jutott be a döntőbe.

Amerikai Liga:
Egymás után, már a második szezonban jutott be a World Seriesbe a Texas Rangers (alapszakasz mérleg: 96-66). Az arlingtoni alakulat 2010-ben a rekordbajnok, New York Yankeest, idén pedig a Detroit Tigerst verte meg az Amerkiai Liga döntőjében. Josh Hamiltonék a 4-2-es összesítéssel verték meg a michigani alakulatot. A Rangers „duplájával”, olyan csapatokhoz csatlakozott mint a New York Yankees és a szebb napokat is megélt Toronto Blue Jays, Oakland Athletics. Figyelembe véve az imént felsorolt három alakulatot, a Rangers idén megnyeri a World Seriest, ugyanis az a csapat, amely egymás után kétszer is bejut a World Seriesbe egyszer mindenképpen megnyeri azt. Mivel a Texas 2010-ben elvérzett a San Francisco Giants-cel szemben, így idén nyerni fog. A Rangers-nek a mostani lesz a második World Series szereplése.

Nemzeti Liga:
Ezt próbálja megakadályozni az örökranglista második helyezettje a St. Louis Cardinals (90-72). A „Fehérek” eddig 17 alakalommal jutottak be a World Seriesbe, ebből tízet megnyertek, így a Ynakees mögött ők rendelkeznek a második legtöbb győzelemmel. Albert Pujolsék a főcsoportdöntőben 4-2-es összesítéssel ejtették ki a Milwaukee Brewerst. A döntő érdekessége volt, hogy mindkét csapat az NL Központi csoportjában volt. A Brewers nyerte meg a kvartettet, míg a Cardinals legjobb csoport másodikként jutott be a rájátszásba. A World Series-ben utoljára 2006-ban szerepelt, akkor a Detroit Tigers legyőzésével elhódította a World Seriest.

A World Series programja:
(A döntő az egyik fél negyedik győzelméig tart)
1. október 19.: St. Louis Cardinals – Texas Rangers (Busch Stadion)
2. október 20.: St. Louis Cardinals – Texas Rangers (Busch Stadion)
3. október 22.: Texas Rangers – St. Louis Cardinals (Rangers Ballpark)
4. október 23.: Texas Rangers – St. Louis Cardinals (Rangers Ballpark)
5. október 24.: Texas Rangers – St. Louis Cardinals (Rangers Ballpark)
6. október 26.: St. Louis Cardinals – Texas Rangers (Busch Stadion)
7. október 27.: St. Louis Cardinals – Texas Rangers (Busch Stadion)

Az elmúlt tíz szezon World Series végeredményei:
2001: Arizona Diamondbacks – New York Yankees 4-3
2002: Anaheim Angels – San Francisco Giants 4-3
2003: Florida Marlins – New York Yankees 4-2
2004: Boston Red Sox – St. Louis Cardinals 4-0
2005: Chicago White Sox – Houston Astros 4-0
2006: St. Louis Cardinals – Detroit Tigers 4-1
2007: Boston Red Sox – Colorado Rockies 4-0
2008: Philadelphia Phillies – Tampa Bay Rays 4-1
2009: New York Yankees – Philadelphia Phillies 4-2
2010: San Francisco Giants – Texas Rangers 4-1

 

Videók