MLB: Kezdésként Pujolsék nyertek, majdnem vezéráldozattal

A World Series első felvonását a St. Louis Cardinals nyerte meg, amely majdnem elveszítette legjobb játékosát, Albert Pujolsot. A győzelembe, még Chris Carpenter kapitális hibája is belefért, amelyből Mike Napoli ütött home runt.


Kedden elkezdődött a világ legnézettebb sportjának az észak-amerikai profi baseballbajnokság (MLB) nagydöntője a World Series. A döntő első mérkőzését St. Louis-ban rendezték meg és a hazai alakulat két vállra fektette a Texas Rangers-t.

A Nemzeti Liga bajnoka a Cardinals a negyedik inningben két pontot szerzett. Lance Berkman ütése után a kisebb boka sérülést szenvedő, Albert Pujols és Matt Holliday is elérte a home platet, így a Cardinals 2-0-ra vezetett. Egy játékrésszel később az Amerikai Liga legjobb csapata a Texas Rangers magára talált, igaz ehhez kellett a hazai alakulat dobója, Chris Carpenter is, aki az elkapójának a jelzése ellenére középre dobta a labdát, így Mike Napoli egy 126 méteres home runt ütött. Napoli mellett a holtszezonban a Boston Red Sox-tól érkező Adrian Beltre is pontot futott. Az összecsapás a hatodik inningben dőlt el, amikor Allen Craig ütése után David Freese szerzett pontokat.

A mérkőzésen a St. Louis Cardinals legjobb játékosának, Albert Pujols-nak, majdnem eltörték a bokáját. A találkozó negyedik inningjében a Rangers dobója, C.J. Wilson megdobta Pujols bokáját. Az egyes védő szerencséjére remek reflexszel rendelkezik, így időben eltudta kapni a lábát. A baseballban, akár 150-170 km/h-rával is mehet a labda. Egy kisebb szócsata után folytatódott a játék. A mérkőzés kronológiájához hozzátartozik, hogy az első inningben egy trükkös játék után a Cardinals dobója, Chris Carpenter enyhe zúzódást szenvedett a bal könyökén.

World Series 1. mérkőzés:
St. Louis Cardinals – Texas Rangers 3-2
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1-0

 

Videók