A szaúdiak már korábban bejelentkeztek a PSG-nél mellőzött francia sztárért, a sokszámjegyű ajánlatot azonban „meg sem hallgatta” a támadó. Most az USA-ból hívják.
Brit lapértesülés szerint az Inter Miaminál repülőrajtot vevő Lionel Messi nyomán merült fel annak a lehetősége, hogy megpróbálnák a tengerentúlra csábítani a világbajnok játékost. Az argentin klasszissal ugyanis különleges szerződést kötöttek.
Messi két és fél évre írt alá, a fizetése mellett további bónuszok is járnak. Emellett bevételszerzési megállapodást kötött az MLS szponzoraival, olyan cégekkel, mint az Adidas vagy az Apple. Ez volt az első ilyen szerződés, Mbappé lehet a második.
A francia futballistával elsőre rövid távra állapodnának meg, de ez megalapozhatná a későbbi, immáron hosszabb időtartamra szóló szerződést.
Mbappé kapcsán egyelőre annyi biztos, hogy külön edz az első csapattól, szerződése pedig jövő nyáron jár le. A következő fontos dátum szeptember 1, akkor zár az átigazolási piac.
Borítókép: Xavier Laine/Getty Images