Amatőrként lett profi világbajnok Csao Hszin-tung

Történelmi siker született a sznúker-világbajnokságon. Hiszen a versenysorozat históriájában először született kínai győzelem
Csao Hszin-tung első kínaiként nyerte meg a Sheffieldben rendezett sznúker-világbajnokságot.
Miután a hétfőn zárult döntőben 18-12-re legyőzte a walesi Mark Williamst.
A 28 éves játékos diadala azért is történelmi, mert amatőrként lett világbajnok. Ilyen státuszban pedig eddig a nyolcaddöntő jelentette a legjobb eredményt.
Csao azért nem profiként indult, mert szeptemberben térhetett vissza húsz hónapos eltiltása után.
Korábban viszont olyan sikereket ért el, mint például a három legnagyobb verseny közé tartozó UK Championship 2021-es megnyerése.
A négy szakaszból álló fináléban az első, vasárnap délutáni felvonás bizonyult döntőnek.
Ugyanis a kínai játékos ekkor 7-1-es előnyre tett szert a háromszoros világbajnok walesi riválisával szemben, aki ezt a tetemes hátrányt már nem tudta ledolgozni.
Csao 500 ezer fonttal gazdagodott. Míg az 50 esztendősen legidősebb döntőssé előlépő Williams 200 ezerrel vigasztalódott.
Csao végső sikerének értékét növeli, hogy amatőrként már a selejtező első fordulójában is játszania kellett.
A kvalifikációból négy győzelemmel küzdötte fel magát a 32-es főtáblára, ahol aztán többek között olyan sztárokat felülmúlva menetelt végig, mint a tavaly döntős walesi Jak Jones. Vagy a sportág angol legendája, a hét világbajnoki címével holtversenyben csúcstartó Ronnie O’Sullivan.
A következő idényt már újra profiként kezdő Csao győzelmével sorozatban harmadszor avattak új világbajnokot az esemény hagyományos helyszínén, a Crucible Színházban.