Magyar foci

Alves mentette meg a kínos blamától a Vidit

Az első félidőben nem látszott, hogy a két csapat között 33 pont különbség van a táblázaton a listavezető Videoton javára. 
 
A sereghajtó Szolnok jól megszervezte védelmét és mikor labdát szerzett, gyors ellentámadást vezetve többször is veszélyeztette a vendégek kapuját, Zsolnai pedig negyedóra elteltével be is vette Bozovic hálóját. 
 
A hazai vezetés meglepte a fehérváriakat, nem tudtak igazán veszélyes helyzetet kidolgozni, ám Djurovic hibája miatt mégis egyenlítettek a szünet előtt. 
    
Fordulás után már a Videoton irányította a játékot, kapuja elé is szorította az újoncot, ám igazi helyzetet továbbra sem tudott kidolgozni, így a sereghajtó megérdemelten vett el pontot az első helyezettől.
 
Monicomp Liga, 21. forduló 
Szolnoki MÁV FC—Videoton 1-1 (1-1) 
gólszerzők: Zsolnai (15.), illetve Alves (33.) 
 
MTI/Fotó: vidi.hu