Forma-1 / Motorsport

Alpok-Adria Bajnokság: Gyutai tovább növelte előnyét az összetettben

Folytatta idei remeklését a MetalCom-Adrenalin H-Moto Team. Amíg élversenyzője, Győrfi Alen a Superbike világbajnokság Superstock 1000-es sorozatában a monzai futamon a 6. lett, és összetettben a 11. helyen áll, addig a csapattársai az Alpok-Adria Bajnokságban remekelnek. A 125 GP-ben induló Gyutai Adrián az első a SlovakiaRingen rendezett verseny mesterhármasát követően – pole pozíció, futamgyőzelem és leggyorsabb kör – most Brno-ban is remekel, ugyanis a 2. helyen végzett, és ezzel növelte az előnyét az összetettben. A Superstock 600-as sorozatban Nagy Győző az utolsó pontszerző helyekért folyó csatában megcsúszott, és nem tudta befejezni a futamot. A gárda negyedik versenyzője, Kis Viktória ezúttal egyetemi tanulmányi kötelezettségei miatt kihagyta a brnó-i viadalt, ám a következő, immár hazai versenyen valamennyien rajthoz állnak majd a PannóniaRingen június első hétvégéjén.

Eddig fantasztikusan szerepel a MetalCom-Adrenalin H-Moto Team a 2012-es esztendőben: a csapat élversenyzője, Győrfi Alen az imolai 12. helyezés után Monzában már a szenzációs hatodik helyen végzett a Superbike világbajnokság Superstock 1000-es sorozatában, és ezzel a 11. helyre jött fel az összetettben, addig a csapat másik három versenyzője az Alpok-Adria Bajnokságban vitézkedik.

""

Gyutai Adrián

Gyutai Adrián a 125GP kategóriában az első versenyen Szlovákiában megszerezte élete első pole pozícióját, majd fölényesen megnyerte a futamát, ráadásul övé volt a leggyorsabb kör. Most ismét bebizonyította a 21 éves motoros, hogy nem a levegőbe beszélt, amikor azt állította, idén megnyeri kategóriájának bajnoki címét. Ennek megfelelően a Brno-ban rendezett második futamon is remekelt: megszerezte a második rajtkockát, majd a reggeli bemelegítő edzésen is csak a cseh Chmelik tudta megelőzni.

„Sajnos az időjárás továbbra sem javult, és a warm up alatt mindössze öt fokot mutattak a hőmérők, így szinte hideg gumikkal teljesítettem a bemelegítés négy körét. Így is sikerült a második helyen maradnom, ám sajnos a tervezett új beállításokat nem tudtam kipróbálni” – elevenítette fel a vasárnap reggel történteket Gyutai Adrián.

A MetalCom-Adrenalin H-Moto Team motorosa bízott abban, hogy lerajtolhatja a hazai pályán versenyző Chmeliket, ám a felvezető kör alatt kis híján elment a kuplungja.

„Döntenem kellett, hogy megpróbálok egy nagyot rajtolni és kockára teszem az egész versenyemet, vagy biztonságosan indulok, hogy legalább a második helyem megtarthassam. Az utóbbi mellett döntöttem, és igazam is lett, ugyanis a megkímélt kuplungom új életre kelt az első kanyart követően. Ám az elején, a lassú rajtom miatt összeszedett hátrányomat már nem tudtam ledolgozni. Természetesen örülök a második helynek, ugyanis ezzel húsz pontra növeltem az előnyömet az összetettben, ráadásul június elején hazai verseny következik, és a PannóniaRingen mindenképpen nyerni szeretnék” – fogalmazott Gyutai Adrián.

Sajnos a MetalCom-Adrenalin H-Moto Team másik versenyzője, Nagy Győző (Superstock 600) hiába rajtolt el jól, később visszaesett a huszadik helyre, majd fokozatosan felgyorsulva egyre előrébb haladt, ám a verseny vége felé az utolsó pontszerző helyekért csatázva bukott, így kiesett.

""

Nagy Győző

„Úgy éreztem, hogy sikerült jól eljönnöm a rajttól, ám utána belekeveredtem egy bolyba, és visszaestem a huszadik helyre. Remek csatákat vívtunk egymással az utolsó pontszerző pozícióért, előzgettük egymást, a sorrend szinte kanyarról kanyarra változott. Mindent megtettem azért, hogy jó helyen érjek célba, ám az ötödik kör utolsó előtti kanyarjában egy előzésnél elment a motorom eleje, és onnan már nem volt visszaút. Nagyon sajnálom, hogy így végződött számomra a verseny” – közölte szomorúan Nagy Győző.

A csapatvezetőként most debütáló Győrfi Alen elégedett volt mindkét versenyzője teljesítményével, külön kiemelve, hogy Gyutai Adrián okosan és kockázatmentesen versenyezve az összetettben nagy előnyre tett szert a hazai futamuk előtt.

„Az egész versenyhétvége alatt jól dolgoztak a fiúk. Adrián hozta a tőle elvárt dobogót, a technikai gondja ellenére stabilan ment végig a versenyen, és inkább hozta a biztos második helyet, minthogy a bizonytalanért kockáztasson. Így nemcsak maradt az összetett élén, még növelte is az előnyét, ami nagyon bíztató a következő hazai versenye előtt. Győző szintén jól motorozott, végig meccselt a vele együtt haladókkal az utolsó pontszerző helyért. Sajnos egy hiba következtében, ami a túlzott akarás eredménye volt” – értékelte a csapat teljesítményét Győrfi Alen.

A csapat negyedik tagja, Kis Viktória egyetemi tanulmányai miatt kénytelen volt kihagyni a brnói-futamot.

Alpok-Adria Bajnokság 2012-es további versenyei
2012. 06. 02-03. PANNONIARING (Magyarország)
2012. 06. 16-17. Rijeka (Horvátország)
2012. 07. 14-15. Most (Csehország)
2012. 07. 28-29. Poznan (Lengyelország)
2012. 08. 18-19. Rijeka (Horvátország)
2012. 09. 01-02. HUNGARORING (Magyarország)
2012. 09. 15-16. Rijeka (Horvátország) vagy Adria Raceway (Olaszország)