A Ferrari és Fernando Alonso lehet a legboldogabb az első alkalommal megrendezett Koreai futam után, amely igen kaotikus körülmények közt zajlott: sok esővel, rengeteg kicsúszással, ütközéssel és safety carral, valamint motorhibával. A második helyen Hamilton végzett valamint Massa is felállhatott a dobogóra.  Schumacher, Kubica, Liuzzi, Barrichello, Kobajasi, Heidfeld és Hülkenberg voltak a további pontszerzők.

Maga a verseny megrendezése is veszélybe került a szakadó eső miatt, először 4kört tettek meg a pilóták a biztonsági autó mögött, majd a versenyfelügyelőség a verseny felfüggesztése mellett döntött. Ezt követően újabb háromnegyed órát kellett várni, míg a versenyzők megkezdhették a körözgetést a safety car mögött. A bizonsági autó végül a 18. körben jött ki és ekkor kezdődhetett el a versenyzés, de a futam során egyes baleseteknél többször is be kellett neki újra jönnie.

Webber egy megcsúszást követően ütközött össze Nico Rosberggel és kiesett, de ugyanerre a sorsra jutott csapattársa, Sebastian Vettel is, aki sokáig magabiztosan vezetett a versenyben, de motorja 12 körrel a leintés előtt elfüstölt. Így Alonso ölébe pottyant a győzelem és 231 pontjával átvette a vezetést összetettben. Mögötte Lewis Hamiltont intette le a kockás zászló a második helyen, a Mclaren pilótája összetettben még mindig megőrizte esélyét a 210 pontjával, sőt megelőzte a nullázó Vettelt (206 p.) is, aki 25 pont hátrányával két futammal a szezon vége előtt igen nehéz helyzetbe került. Mark Webber visszacsúszott Alonso mögé a második helyre (220p.), de még mindig megmaradtak az esélyei, nem úgy mint a versenyt ugyan befejező, de pontot nem szerző Jenson Button-nak, aki csupán a 12. helyen ért célba és 42 pont hátrányba került a kétszeres világbajnok spanyollal szemben, így bár matematikai esélye még van, de gyakorlatilag kiesett a vb cím várományosai közül.

Részletes tudósítás:

A futamnak elméletileg magyar idő szerint reggel 8 órakor kellett volna elrajtolnia, ám mivel szombat éjszakától kezdve folyamatosan esett az eső és a frissen elkészült aszfalra az előző napokban rárakódott gumiréteg azonnal eltűnt, ezért a versenyfelügyelőség úgy döntött hogy 10 perccel elhalasztja a startot. Mivel a csapadék nem enyhült, Charlie Whitingék úgy döntöttek, hogy a biztonsági autó felvezetésével indul a verseny, továbbá kötelezővé tették a csapatok számára, hogy intermediate gumi helyett kizárólag az esős abroncsokat helyezhetik fel autóikra.
Négy kör elteltével aztán piros zászlót lengettek a pályamunkások, így az alkalmatlan körülmények miatt megszakították a versenyt.
Ezt követően az autók ismét felálltak a rajtrácsra és várták a versenyigatgató döntését. Sokan ki is szálltak az autójukból és bementek a boxba, ám mindezt megtehették, hiszen több mint háromnegyed órát kellett várni az új rajtra. Amit 10 óra 5 perckor el is indítottak, hiszen valamelyest javultak a körülmények, bár továbbra is a safety car mögött körözgettek a versenyzők. Ez idő alatt legalább volt lehetőség az ívek tesztelésére, de mind Jamamoto, mind pedig Schumacher picit ki is csúszott a pályáról.
Tizennyolc kör elteltével aztán bement a biztonsági autó a boxba, így végre elindulhatott a verseny.
Meglepően simán eljött a mezőny, Vettel jól kapta el a rajtot, Alonsonak nem sikerült megelőznie Webbert, ám az újjáindításért kardoskodó Hamiltont sikerült megelőznie Nico Rosbergnek.
A 19. körben aztán megtörtént az első dráma, a világbajnoki éllovas Mark Webber megcsúszott a pályát szegélyező műfüvön, a falnak csapódott és megpördült a pályán, ahol Rosberg nagy sebességgel nekiütközött és mindketten feladni kényszerültek a versenyt. A futam után aztán Webber elismerte a felelősségét az esettel kapcsolatban:

 „Az én hibám volt, pár centivel kijjebb mentem annál, ahogy lehetett volna. Az egészben az volt a legrosszabb, hogy nagyon lassan történt minden, és ott ültem tehetetlenül. Ez nem az én napom volt, de a vb még nem dőlt el, nem mondtam le a végső sikerről."

Ezután ismét bejött a biztonsági autó, hogy biztonságosan el tudják távolítani a roncsokat és a törmelékeket. A 24. körben aztán kijött a safety car így folytatódhatott a száguldás. Vettel ismét remekül kapta el a rajtot, Alonso immár a második helyen tanyázott, őt pedig Hamilton követte, minekután kiestek előle ketten. A mezőny hátsóbb traktusában Jarno Trulli és Bruno Senna ütközött, előbbi a boxba is kényszerült kiállni, de mindketten tudták folytatni.
Vettelnek sikerült egyre inkább távolodnia az őt üldözőktől, de még csak ezután következtek a kerékcserék. Az élmezőnyből elsőként Button állt ki a 29.körben, aki megpróbálkozott az átmeneti abroncsokkal. De még mielőtt mindenki végrehajthatta volna nyugodtan a kiállást, Sebastian Buemi egy előzési manőver során összeütközött Timo Glock-kal, így ismét jöhetett a biztonsági autó a 31.körben. Vettel és Alonso kivételével az élmezőny kijött a boxba, míg a két éllovas ezt csak a következő körben tudta megtenni. Nem meglepő, hogy sokat vesztettek ezáltal, s bár Vettel az élre tudott visszajönni, Alonsot Hamililtonnak sikerült megelőznie.
A 35. körben sokadjára újraindult a verseny, az élmezőny pedig ekkor eképp festett:
1.Vettel, 2.Hamilton, 3.Alonso, 4.Massa, 5.Schumacher, 6.Barrichello, 7.Vitalij Petrov, 8.Hülkenberg, 9.Kubica, 10.Kobajasi.

Fernando Alonso aztán már az első kanyarban megelőzte Hamiltont és Vettelt kezdte el üldözni. A 41. körben Petrov csapódott a gumifalnak a célegyenes előtti kanyarban, ám a versenyfelügyelők úgy ítélték meg, hogy ebben az esetben nincs szükség a safety car-ra.

A 45. körben következett be ennek a kaotikus versenynek a legnagyobb drámája, az élen álló Sebastian Vettel azt követően, hogy a csapatrádióban a sötétedésre panaszkodott, hirtelen lelassult és elkezdett füstölni az autója. Tönkrement a Red Bull motorja, és a fiatal német versenyző kiállni kényszerült a versenyből. Így egy szempillantás alatt a legnagyobb esélyesből komoly hátránnyal rendelkező pilóta vált Vettelből a világbajnoki összetett állását figyelembe véve, minekután csupán két futam van hátra a szezonból.
Alonso némi szerencsével ugyan, de teljesen megérdemelten átvette a vezetést a futamon, melyet már a hátralévő körökben nem is adott ki a kezéből, így a Ferrari pilótája nyerte meg az I.Koreai Nagydíjat. Mögötte Hamilton érkezett célba és életben tartotta reményeit, Felipe Massa pedig 3.helyével megkoronázta az olasz csapat hétvégi teljesítményét. A hétszeres világbajnok Michael Schumacher egy újabb remek 4. pozíciót szerzett és bebizonyította, hogy korai volt őt még leírni.
Jenson Button nem tudta kihasználni a két Red Bull botlását és csak 12-ként ért célba, pontot nem szerzett, így már csak matematikai esélyei maradtak a címvédésre.

A futam után aztán a sportfelügyelők 5-5 rajthelyes büntetéssel sújtották Buemit és Sutilt, mivel túl veszélyes manővereket hajtottak végre a verseny során. Mindkét büntetés a következő, Brazil Nagydíjon lép majd érvénybe, Sutilt ezen felül még 10 ezer dollár pénzbüntetéssel is sújtották.

Odler Norbert

DÉL-KOREAI NAGYDÍJ  VÉGEREDMÉNY
1. Alonso Ferrari 2 óra 48:20.810
2. Hamilton McLaren-Mercedes +14.999
3. Massa Ferrari +30.868
4. Schumacher Mercedes +39.688
5. Kubica Renault +47.734
6. Liuzzi Force India-Mercedes +53.571
7. Barrichello Williams-Cosworth +1:09.257
8. Kobajasi Sauber-Ferrari +1:17.889
9. Heidfeld Sauber-Ferrari +1:20.107
10. Hülkenberg Williams-Cosworth +1:20.851
11. Alguersuari Toro Rosso-Ferrari +1:24.146
12. Button McLaren-Mercedes +1:29.939
13. Kovalainen Lotus-Cosworth +1 kör
14. Senna Hispania-Cosworth +2 kör
15. Jamamoto Hispania-Cosworth +2 kör
     
Leggyorsabb kör: Alonso, 1:50.257  
     
NEM ÉRT CÉLBA 
Sutil Force India-Mercedes 46
Vettel Red Bull-Renault 45
Petrov Renault 39
Glock Virgin-Cosworth 31
Buemi Toro Rosso-Ferrari 30
Di Grassi Virgin-Cosworth 25
Trulli Lotus-Cosworth 25
Webber Red Bull-Renault 18
Rosberg Mercedes 18