Igaza lehet Fernando Alonsónak, hiszen a spanyol versenyző gyakorlatilag a szezon eddigi részében semmi hasznát nem vette az újításoknak. A spanyol ugyan mindent megtett példaul Sepangban is az előzés érdekében, de ugyanúgy beragadt egy vetélytársa mögé, mint fél évvel ezelőtt Vitaly Petrov mögé a világbajnoki címet eldöntő futamon.

Az akkor orosz, most brit akadályon fennakadó Alonso röviden és tömören így nyilatkozott: – Az új szabályok nem okoznak nagyobb izgalmakat. Szerintem maximum a nézők számára lett izgalmasabb a verseny.

Az idei szezonban visszatérő KERS-szel lehet a legtöbb gondja Alonsónak az új szabályok közül, ugyanis a kinetikaienergia-visszanyerő rendszert nem tudja használni az előzéseknél. Történt ugyanis, hogy a spanyol csúnyán beragadt Lewis Hamilton mögé a középmezőnyben a hétvégi sepangi futamon. Mindez oda vezetett, hogy végül fel is nyársalta hátulról a brit pilóta jobb hátsó kerekét, az idegesen versenyző Alonso tehát ismét belehajszolta magát egy hibába, de ennél már csak a versenybizottság követett el nagyobb hibát, amikor a futam után megbüntette mindkét pilótát. Hogy miért? Azt maguk sem sejthetik, mivel egy tökéletes versenyszituáció volt és az autóverseny azért autóverseny, mert nem csak a sebesség számít, hanem a vezetni tudás is. Ebben pedig Hamilton jobb volt abban a pillanatban, és hiába volt gyorsabb Alonso, nem tudta megelőzni a McLarenes versenyzőt.

Az pedig, hogy Hamilton azért kapott büntetést, mert feltartotta Alonsót, egy kicsit érdekes szemléletmód. Ha ugyanis arról szólna az autóversenyzés, hogy valaki technikai adottságainak köszönhetően gyorsabb, akkor azt kötelessége elengednie a lassabb ellenfelének. Ebben az esetben válik igazán izgalom nélkülivé a Forma 1, hiszen előre borítékolható lenne a verseny végkimenetele. Ráadásul  feleslegessé válik a kanyargós pályaépítés, legyen egyenes pályavonal, mint a Dragracingben, és akkor nem kell agyalni az előzésen sem.

Hogy egy jó példával szolgáljunk: Michael Schumacher 1998-ban a Belga Nagydíjon szállt bele hátulról David Coulthardba. Akkor egyikük sem kapott büntetést. Ráadásul, ha visszaemlékszünk, még izgalmasabb is  volt a Forma 1. Talán ezen kellene inkább elmélkedni, hogy izgalmasabb legyen a verseny.

P.B.