Kép forrása: X/Aston Martin Aramco F1 Team

Persze abszolút igazolt Fernando Alonso késése a Japánba, ugyanis azért esik be majd az utolsó pillanatban, mert apuka lesz.

Az Aston Martin spanyol pilótája családi okok miatt tehát késve utazik el Szuzukába a hétvégi Forma-1-es Japán Nagydíjra. Mivel Fernando Alonso párja, Melissa Jimenez várandós, emiatt a 44 éves versenyző nem lesz ott a sajtónapon.

„Fernando személyes okok miatt kissé később érkezik a versenyhétvégére, és nem vesz részt a sajtónapon a Japán Nagydíjon. Minden rendben van, és péntekre időben a pályán lesz” – írta csapata az X-en.

Az Aston Martin csalódást keltően kezdte az új szezont a Hondával kapcsolatos súlyproblémák miatt. Jelenleg az utolsó helyen áll a konstruktőrök pontversenyében.

A 2005-ben és 2006-ban világbajnok Alonso sem Ausztráliában, sem pedig Kínában nem ért célba. Míg csapattársa, Lance Stroll Melbourne-ben utolsóként végzett. Sanghajban pedig ő sem fejezte be a futamot.