Forma-1 / Motorsport

Alonso felvállalja a másodhegedűs szerepét a Ferrarinál

""

A spanyol klasszis a Ferrarinál eltöltött három éve alatt eddig egyértelműen elhomályosította brazil csapattársát, ám a 2012-es világbajnoki idény második felében Massa remekül teljesített, több futamon is gyorsabb volt csapattársánál. 

A pilóta csütörtökön úgy fogalmazott, reményei szerint 2013-ban harcba szállhat a világbajnoki címért. Egy, az autosport.com-on olvasható interjúban természetesen fel is tették a kérdést Fernando Alonsónak, hogyan viszonyulna ahhoz, ha idén a másodhegedűs szerepe jutna neki. 

"Nem az első és nem is az utolsó eset lenne, hogy segítenem kellene őt. Kölcsönösen segítünk egymásnak, ez a Ferrari érdeke. Felipe a világ egyik legjobb versenyzője, ezt három éve ismételgetem, mégis meglepődik mindenki, ha egy sajtótájékoztatón ezt mondom. A tavalyi szezon végén mindenki láthatta, hogy ő a világ egyik legjobbja. Nem tudnék elképzelni olyan csapatot, amelynek csak egyik pilótája lenne igazán versenyképes. Abszurd lenne csak egy jó autó és csak egy jó versenyző." – válaszolta a spanyol menő.