Forma-1 / Motorsport

Alonso-diadal, Vettel-búcsú, Schumacher-dobogó az Európa Nagydíjon

Ragyogó időben, 27 fokban, verőfényes napsütésben rajtoltak el az autók a Forma-1 Európa Nagydíján, Valenciában. Az első helyről induló vettel remekül jött el, Hamilton is megtartotta a második helyét, a legjobban Alonso kapta el a rajtot, aki a nyolcadik helyre jött fel. A második körben Vettel előnye már két másodpercre növekedett, a további sorrend: Hamilton, Grosjean, Kobayashi, Maldonado, Raikkonen, Hulkenberg, Alonso, Di Resta, Massa volt. Hamilton gyakorlatilag az egész mezőnyt körökön keresztül feltartotta, ezzel alaposan a kezére játszott Vettelnek. A német pilóta óriási előnyt autózott össze, Alonso körről-körre lopakodott felfelé, a 10. körben Grosjean sikeresen támadta Hamiltont, és feljött a második helyre.

""

A kedélyeket Senna és Kobayashi összeakadása borzolta, a brazil autója megpördült a célegyenes közepén, de sikeresen állította vissza a járművet a megfelelő irányba, de ez nem lágyította meg a pályabírók szívét, akik áthajtásos büntetéssel honorálták a produkciót. Vettel már több mint húsz másodperces előnnyel vezette a mezőnyt, amikor beütött a krach, és egy új verseny kezdődött, miután Vergne belerongyolt Kovalainen autójába. A szétszóródó alkatrészek miatt bejött a biztonsági autó, és öt körön keresztül mögötte sorakoztak fel a versenyzők. Hamilton boxkiállását menetrendszerűen rontotta el a McLaren csapat, jól láthatóan fogalmuk nem volt, mi történik, nem működött az emelő, nem jött le a jobb első kerék, teljes volt a káosz.

""

A 34. körben engedte el a Safety Car a mezőnyt, Alonso parádés manőverrel ment el Grosjean mellett, és feljött a második helyre, majd jött a verseny meghatároz pillanata, az élen álló Vettel autója megállt, a valenciai szurkolók hatalmas örömére. Ugyanebben a körben Kobayashi zúzta le Massa első szárnyát, sűrűsödni kezdtek az események. A 41. körben kiesett a második helyen álló Grosjean is, a versenyző motorhiba miatt kényszerült feladni a futamot. Ricciardo is elkövette a korábban látható hibát, csúnyán rászaladt Petrov első szárnyára, aminek következtében az letört.

""

A hajrá pedig ismét óriási izgalmakat hozott, Raikkonen folyamatosan támadta Hamiltont, a különbség a két pilóta között fél másodpercre csökkent, az 55. körben a finn parádés előzéssel ment el a brit pilóta mellett, majd megérkezett Maldonado is, összeakaszkodtak, és a venezuelai versenyző kilökte Hamiltont, aki érthetően idegesen kászálódott ki a járműből. Alonso megnyerte a hazai futamának számító valenciai versenyt, Raikkonen bejött a második helyre, Michael Schumacher pedig-visszatérése óta először- felállhatott a dobogóra. Fernando Alonso az autójából kiszállva, a pálya közepén ünnepelt, a boxba az orvosi autó hozta be, de ez most nem jelentett sérülést, inkább ellenkezőleg.

""

Fernando Alonso:

"Szavakkal nem tudom kifejezni, hogy mit érzek ebben a pillanatban. Megnyerni a hazai nagydíjat,ez hihetetlen. Spanyol zászlók mindenütt, fantasztikus a hangulat, büszke vagyok rá, hogy spanyol sportember lehetek. Életem legnagyobb győzelmét arattam, a sport erről szól, tegnap zűrös helyzetbe kerültünk, nem jutottam be a Q3-ba, ma pedig megnyertük a futamot."

Kimi Räikkonen:

"Szerencsére jól bírták a gumik a versenyt, de igazi esélyünk nem volt a győzelemre. A rajtnál pozíciókókat vesztettem, de sikerült visszajönni. Végül is második lettem, elégedett vagyok."

Michael Schumacher:

"Nem gondoltam a dobogóra, még a verseny végén sem, amikor áthaladtam a célvonalon, akkor kérdeztem rá, hogy mi is lett a vége. Az utolsó körben eléggé sok minden történt, egyáltalán nem számolgattam, hogy hogyan állok. Ezek azok a pillanatok, amikre szívesen emlékszik vissza az ember. Jó versenyt mentem, izgalmas volt, váratlanul ért, hogy dobogós helyen végeztem, de nagyon örülök neki."

""