Forma-1 / Motorsport

Alonso: "a szerelőim remélhetőleg nem bosszulják meg a spanyolok győzelmét"

Sebastian Vettel a második egymást követő évben indulhat a Pole pozícióból a Kanadai Nagydíjon, a Red Bull istálónál nagy a bizakodás. A harmadik helyről induló Fernando Alonso a vasárnap esti spanyol-olasz Eb-meccsen poénkodott az időmérő után.

Sebastian Vettel:


"Nagyon elégedett vagyok az eredménnyel, remélem, hogy még ennél is jobbak leszünk a vasárnapi futamon. remélem, hogy kicsit melegebb lesz holnap, fontos, hogy jól sikerüljön a rajt."


Mark Webber:

"Meglepődtem a negyedik helyem miatt, ez sokkal jobb, mint amire számítottam. Hosszú verseny vár ránk, és az autóm most nagyon jól teljesített. Az utóbbi időben nem voltam mindnnel elégedett, de ez a negyedik pozíció teljesen rendben van."

""

Lewis Hamilton:

"Nagyon boldog vagyok, hiszen mindent kifacsartam az autómból, amit lehetett, örülök, hogy az első sorból kezdhetem meg a futamot. Rettenetesen vigyáztam a gumikra, a csapatom pedig ismét remekül dolgozott. Várom a futamot."

Jenson Button:

"A gumiabroncs-választás megnehezítette a dolgomat. A tizedik hely nem a legjobb kiindulópont, de hiszek benne, hogy tudok menni egy jó versenyt vasárnap. Az időjárás is okozhat meglepetést."

""

Nico Rosberg:

"A mai időmérő edzés remekül sikerült, az ötödik hely elég jó pozíció Montrealban. Reménykedek a dobogós helyezésben, pozitív érzéseim vannak a versennyel kapcsolatban. A gumiválasztás döntő tényező lehet."

Michael Schumacher:


"Nem egészen így terveztük az időmérőt, a kilencedik helyről indulva folyamatosan támadnom kell az előttem lévőket."

""

Fernando Alonso:

"Elégedett vagyok eddig a hétvégével, hiszen az autóm versenyképesnek bizonyult, köszönhetően a fejlesztéseknek és az új beállításoknak. Nem szabad elfelejteni, hogy ketten is előttem állnak a rajtrácson,de a harmadik hely akkor is bizakodásra ad okot a versenyt illetően. Kanadában kiszámíthatatlan futam szokott lenni, remélem, tudunk prezentálni egy szép eredményt a kanadai Ferrari-szurkolóknak. Hogy este mi lesz az Eb-n? Fura helyzet, hiszen a csapat olasz, jómagam pedig spanyol vagyok. szerintem ha nyer a csapatom, remélhetőleg nem rontják el a kerékcserém bosszúból."

Felipe Massa:

"Elégedett vagyok a hatodik hellyel, azonban nem lehetek teljesen elégedett, ugyanis a Q3-ban hibáztam, és jó pár tizedmásodpercet elvesztettem. Mindent egybevetve a csapat azét szépen halad előre, vasárnapra ki kel találni a megfelelő stratégiát,  remélem, jó eredményt tudunk elérni. A sisakomra Gilles Villeneuve neve van felfestve, ezzel tisztelgek a legendás versenyző emléke előtt."

""

Kimi Raikkonen:


"Kiábrándító volt a szereplésem a Q2-ben, a járművem nem viselkedett valami jól. A jobb gumiválasztás és a melegebb idő sokat segíthet a futamon, meglátjuk, hogy mire leszünk képesek."