Jégkorong

Álom maradt az olimpiai részvétel

Kép forrása: MTI/Szigetváry Zsolt

A magyar női jégkorong-válogatott drámai körülmények között 2-1-re kikapott a német csapattól a bremerhaveni selejtező utolsó mérkőzésén, és ezzel nem jutott ki a jövő évi olimpiára.

Mindkét csapat két győzelemmel állt a döntőnek beillő összecsapás előtt, így egyszerű volt a képlet: aki győz, kijut a 2026-os milánói-cortinai olimpiára.

Pat Cortina szövetségi kapitány kicsit megkavarta az első, a második és a harmadik számú támadósorokat úgy, hogy mindenhol maradt egy állandó pár: Gasparics-Garát Fanni és Kreisz Emma, Seregély Míra és Huszák Alexandra, illetve Metzler Regina és Leidt Madeline.

Ugyanakkor három jobbszélsőt, az osztrákok ellen hosszabbításos gólt szerző, 15 éves Hiezl Réka Effit, valamint Dabasi Rékát és Pázmándi Zsófiát forgatta. A kapuban a 150. válogatottságát ünneplő Németh Anikó és a védőpárok maradtak.

Kiegyenlített csatát hozott az első harmad egy-egy kimaradt emberelőnnyel, de főleg Sandra Abstreiternek volt komolyabb védenivalója. Egyszer mamuttal hárította Hiezl közeli fonák lapos kísérletét, majd Garát-Gasparics lövése csattant a jobb kapuvason.

A fordulást követően Baker Taylort küldték ki szabálytalan ütközésért, ebből Lilly Welcke a kaput megkerülve lőtt gólt a rövid alsó sarokba.

Azonban gyorsan kiállították Ronja Harkot is, ebből pedig Seregély egyenlített egy higgadt fonák emeléssel a kapu elől, a két találat között hetven másodperc telt el.

Közben Németh Anikó 1500. védése is megvolt tétmeccsen válogatott színekben.

A harmadik harmad hazai góllal indult, Luisa Welcke – az első gólszerző ikertestvére – szedte össze a lecsorgót és a léc alá emelte.

Következett egy magyar fór, de ez kimaradt. Ekkor már magabiztosabb volt a német együttes, alig lehetett helyzetbe kerülni. Huszák karsérülést szenvedett egy blokkolásnál, majd egy védelmi hibát Németh Anikó védéssel javított.

Az utolsó percre lehozta kapusát a magyar csapat, és ugyan Baker Taylor a kapuba lőtt, de néhány tizedmásodperccel előtte letelt az idő, így a hazaiak örülhettek.

Ez volt a két csapat között kilencedik összecsapás és a hetedik német siker, tétmeccsen pedig a negyedik csata, amiből harmadszor nyertek a németek.

Eredmény, 3. forduló:

Németország-Magyarország 2-1 (0-0, 1-1, 1-0)

gól: Li. Welcke (28.), Lu. Welcke (44.), illetve Seregély (29.)

Ausztria-Szlovákia 8-2 (1-0, 4-1, 3-1)

A végeredmény: 1. (és kijutott) Németország 9 pont, 2. Magyarország 5, 3. Ausztria 4, 4. Szlovákia 0

A japán csoport végeredménye: 1. (és kijutott) Japán 9 pont, 2. Franciaország 6 (14-8), 3. Kína 2, 4. Lengyelország 1

A svédországi csoport végeredménye: 1. (és kijutott) Svédország 9 pont, 2. Dánia 6 (6-7), 3. Norvégia 2, 4. Hollandia 1

A legjobb második helyezett francia csapat abban az esetben szerepelhet az olimpián, ha a már kvótás oroszokat kizárják.