Angol fociÁtigazolási hírek

Alkalmi vétel: az Arsenal 17 millió fontért árulja csatárát

Kép forrása: Getty Images

Az eddigi és jövőbeli költekezésnek is megvan az ára. Hiszen az Ágyúsok most már kénytelenek lesznek eladni is, hogy tartani tudják a pénzügyi tervet

Merthogy eladni még senkit sem adott el az Arsenal, viszont úgy tűnik, hogy rákényszerül majd.

Mivel az angol ezüstérmes élénken tárgyal Noni Madueke és Viktor Gyökeres leigazolásáról, illetve érdeklődik Eberechi Eze iránt is, így a csatárhiányból túlkínálat lehet. Vagyis lesznek játékosok, akik távozhatnak.

Sacha Tavolieri, a Sky Sports újságírója szerint az Arsenal például hajlandó eladni Leandro Trossardot ezen a nyáron.

Ez az üzlet meglepetés lenne, ahogy az Arsenal játékos ára is. A belga ugyanis 17 millió fontért elérhető.

Trossard körülbelül 90 ezer fontot keres hetente az Emiratesben és kulcsfontosságú tagja volt eddig Arteta keretének, mióta 2023 januárjában csatlakozott a Brightontól a klubhoz. 124 alkalommal lépett pályára és 28 gólt szerzett.

Azonban úgy tűnik, hogy több okból is eladósorba kerül.

Egyrészt a közelgő kiadások terhe, valamint a közelgő csatárok száma miatt.

Trossard most lép be a szerződésének utolsó két évébe. Lassan hosszabbítani kéne vele, azonban ez sem nagyon akar összejönni a csatárral.

A 28 éves belga korábban pozitív tárgyalásokat folytatott a a klubbal,  de Trossard azóta ügynököt váltott és megfeneklettek a dolgok.

Az Arsenal sportigazgatója Andrea Berta pedig nyitott arra, hogy a játékos továbblépjen.

Szaúd-Arábiából és Európából is érdeklődtek iránta, és a jelenlegi klubja nem ér érte sokat. Hiszen körülbelül 20 millió euróért megválnának tőle.

Állítólag Trossard jelenleg jól érzi magát az Arsenalnál, és nem akar távozni. De egy elfogadható ajánlat esetén megállapodhat a továbblépésről.