Alexander-Arnold máris nyomás alatt?

Dani Carvajal visszatérése és a spanyol sajtó kritikái új kihívás elé állítják a Liverpooltól érkezett angol jobbhátvédet.
Nem kellett sok, hogy a helyi média kipécézze magának Trent Alexander-Arnoldot. A szélső védő hatéves szerződést kötött a nyáron a Real Madriddal, s már a klubvilágbajnokságon bemutatkozhatott.
A klublegenda, Dani Carvajal ekkor még keresztszalag-sérüléséből lábadozott, így az angol rögtön a királyi gárda kezdőjében találta magát.
A sajtó szerint „túl bátortalan”
Trent Alexander-Arnold a Real Madrid hat klubvilágbajnoki mérkőzéséből ötön kezdett, és két gólpasszt is kiosztott: a Borussia Dortmund, illetve a Juventus ellen.
Izomsérülés miatt kihagyta a Paris Saint-Germain elleni elődöntőt, a Marca ugyanakkor elismerte, hogy a bekk – ha hullámzó teljesítménnyel is, de – megcsillogtatta technikai képességeit az Egyesült Államokban.
Az Osasuna elleni La Liga-nyitányon viszont már kritikusabbak voltak vele:
Trent első La Liga-bajnokiján 77-szer ért labdába, ám 15-ször el is veszítette azt, és a spanyol lap szerint túlságosan óvatos volt.
Bár a Real Madrid dominálta a mérkőzést, a gyakran középre behúzódó Alexander-Arnold szinte mindig a biztos, konzervatív megoldást választotta.
Carvajal visszatért
A spanyol védő a 68. percben állt be – éppen Alexander-Arnold helyére – és óriási ovációval fogadta a Bernabéu közönsége.
A csapatkapitány egyértelműen jelezte, vissza akarja szerezni helyét a kezdőben. Dani Carvajal élesnek tűnt és a labdára is vigyázott: 22 passzkísérletéből 20 társat talált.
„Ugyanúgy felveszem a versenyt, mint pályafutásom korábbi szakaszaiban. Minél nagyobb volt a konkurencia, annál jobban teljesítettem. Ez egy óriási kihívás, ami mindkettőnket jobb játékossá teszi” – mondta Carvajal.
Alexander-Arnold mindössze hat mérkőzésen lépett pályára Alonso irányítása alatt, de nem kell sokat várnia, hogy – jogosan vagy sem – nyomás nehezedjen rá, és bizonyítania kelljen a Real Madridnál.
A baszk tréner szerint a hosszú szezon során mindketten elegendő lehetőséget kapnak majd, az viszont egyelőre kérdés, melyikük lesz Alonso első számú választása.
Carvajal visszatérésével a versenyfutás elindult, a következő hetekben pedig bizonyára tisztább képet kaphatunk a témában.