Alcaraz hiányzása esélyt adhat Djokovics történelmi sikerére
John McEnroe úgy véli, hogy Carlos Alcaraz távolléte a következő két Grand Slam-tornáról tálcán kínálja a lehetőséget Novak Djokovicsnak az újabb trófeaszerzésre.
Bár a hétszeres Grand Slam-bajnok legenda kiemelte, hogy továbbra is Jannik Sinner a legfőbb esélyes, akit mindenkinek le kell győznie.
Alcaraz még április közepén szenvedett jobb csuklósérülést, ami miatt néhány nappal később kénytelen volt visszalépni a madridi és a római Masters-tornáktól, valamint a Roland Garrostól is. A spanyol klasszis – aki az idei Australian Open megnyerésével tette teljessé a karrier-Grand Slamjét – a héten azt is bejelentette, hogy Wimbledont is kénytelen kihagyni.
2024 óta Alcarazon és Sinneren kívül egyetlen férfi játékos sem tudott Grand Slam-trófeát nyerni.
Bár Djokovics továbbra is kiegyensúlyozottan teljesít a kiemelt versenyeken, megrekedt 24 Major-címnél, a legutóbbit még a 2023-as US Openen gyűjtötte be. Azóta a szerb sztár két döntőt játszott, ám Alcaraz a 2024-es wimbledoni fináléban és az idei Australian Open döntőjében is felülmúlta őt. A korábbi világelső emellett többször is az elődöntőben búcsúzott, a legtöbbször pont a spanyol vagy az olasz riválisával szemben.
Most viszont, hogy Alcaraz sem Párizsban, sem Londonban nem lép pályára, az amerikai teniszlegenda, John McEnroe szerint hatalmas esély nyílik Djokovics előtt.
McEnroe a Forbes-nak nyilatkozva elmondta, hogy bár nemrég még teljesen kilátástalannak tűnt, hogy a szerb újabb nagy tornát nyerjen, ez a fordulat egyértelműen megnyitja előtte a kaput. Hozzátette, hogy ugyanez igaz Alexander Zverevre és a többi olyan játékosra is, akik mostanában formán kívül játszottak. A legenda szerint a mezőny így teljesen nyílttá vált, leszámítva a magasan kiemelkedő Sinnert. McEnroe jelenleg habozás nélkül az olaszt választaná a teljes mezőnnyel szemben, de elismerte, hogy a mostani helyzet olyan teniszezőknek is lehetőséget ad a menetelésre, akiknek normál esetben esélyük sem lenne rá.
Ha Djokovicsnak sikerülne behúznia a következő trófeát, ő lenne a sportág történetének legelső olyan játékosa – a férfiakat és a nőket is beleértve –, aki eléri a 25 egyéni Grand Slam-győzelmet.