Nemzetközi labdarúgás

Alacsony színvonal és pontosztozkodás a londoni rangadón

 

José Mourinho kihagyta a csapatból Diego Costát, miután a spanyol válogatott támadó a hétközi BL-mérkőzésen a pályáról visszaszólt a portugál trénernek, így a Chelsea középcsatár nélkül kezdte a találkozót. Az első félidőben a Tottenham irányította a játékot, ez első lövést Harry Kane eresztette el, ami kipattant Asmir Begovicról. A londoni kékek először Eden Hazard fejesével veszélyeztettek, majd Pedro próbálkozott 18 méterről, de egyik lehetőség sem talált kaput. A 30. percben Moussa Dembele próbálkozott 25 méterről, de Begovic leért a bal alsó sarokba tartó labdára.

 

"" 

 

A második félidő sem bővelkedett helyzetekben, az első komolyabb lehetőség Son Heung-Min előtt adódott, aki Williannak osztott ki egy kötényt, majd a Lamelától visszakapott kényszerítő után Begovic kezébe lőtt. A 67. percben Ivanovic keresztlabdája után Hazard lőtt kapásból, Hugo Lloris azonban parádés mozdulattal vetődött le a hosszú sarokba tartó labdára.

 

""

 

Az utolsó 20 percben csökkent az iram, és komoly helyzetek sem alakultak ki. José Mourinho a hajrában elküldte melegíteni Diego Costát, de végül a fiatal Ruben Loftus-Cheeket küldte pályára, és ezt a Chelsea botrányhőse elég rosszul viselte.

 

""

 

Ezzel a döntetlennel a Spurs maradt az 5. helyen, míg a Chelsea már a 14. a tabellán.

 

 

Premier League, 14. forduló

 

Tottenham-Chelsea 0-0

 

Az állás: 1. Manchester City 29 pont, 2. Leicester City 28 pont, 3. Manchester United 28 pont, 4. Arsenal 26 pont, 5. Tottenham 25. pont.