Angol fociÁtigazolási hírekNemzetközi labdarúgás

Az Al-Nassr kifizetné a Liverpoolnak Luis Díaz vételárát

Ezzel pedig a szaúdi klub helyzeti előnybe kerülhet az FC Barcelonával szemben. A kolumbiai csatár ugyan szívesen szerződne a spanyol bajnokhoz, de valószínűleg hiába

Az Al-Nassr ugyanis hajlandó lenne arra, amire a Barca képtelen. Vagyis kifizetni Luis Díaz kivásárlási árát.

Azt az összeget, amelyet a Liverpool meghatározott.

Mégpedig 85 millió eurót.

Angol és spanyol sajtóhírek egybehangzóan állítják, hogy a szaúdi klub mindenképpen lecsapna a kolumbiai csatárra.

Lesz rá keretük is, hiszen Cristiano Ronaldo elhagyja az Al-Nassr együttesét. Az ő fizetéséből pedig nemcsak egy, hanem akár három Luis Díaz-szintű csatárt is megvehetne a gárda. Bérezéssel együtt.

A kolumbiai válogatott játékosának két éve van hátra a szerződéséből, ami az Anfieldhez köti. De nagyon úgy tűnik, hogy nem vele számolnak a jövőben.

Arne Slot terveiben több név is szerepel, ehhez viszont nem elég a tulajdonosok tőkéje, hanem bevételt is kell produkálni.

A szaúd-arábiai csapat pedig hajlandó lenne 85 millió eurót fizetni a játékosért.

Korábban az FC Barcelona is erősen érdeklődött Díaz iránt, de miután megtudták, hog mennyire taksálják, arra a következtetésre jutottak, hogy ezt nem tudják és talán nem is akarják kifizetni.

Így más lehetőségek felé fordultak.

Az egyik ilyen lehetőség Marcus Rashford. Az angol támadó most a Barca legfőbb célpontja, 45 millió eurós ára megfizethetőnek tűnik. Deco személyesen tárgyalt a szélső ügynökével szerdán Barcelonában. 

A kolumbiai persze szíve szerint a Barcában játszana, de ez a terve úgy tűnik, hogy füstbe ment.

Viszont, hogyha a szaúdi lehetőséget választaná, akkor anyagilag biztosan nem járna rosszul. A jelenlegi fizetésénél sokkal többet keresne. Igaz Cristiano Ronaldo éves bérétől azért messze lenne.