Akinek 20 000 szájból zengett a La-jos bá-csi, kö-szön-jük

106 éve, 1914. augusztus 19-én született az újpesti aranycsapatot összeillesztő mesteredző, Baróti Lajos. A legendás mesterre Dunai Ede emlékezett, írói oldalán. Írását változtatások nélkül közöljük.

A csodálatos emlékű Lajos bácsi tiszteletére most egy rövid részletet olvashatunk a 11 újpesti legenda és a Lila karácsony című könyveimből:

A Megyeri úton az 1966-os bajnokság csalódást keltő negyedik helye után a klubvezetés döntő fontosságú lépésre szánta el magát, és a következő idényben nem kisebb nevet sikerült az újpesti kispadra csábítaniuk, mint a válogatott éppen leköszönő szövetségi kapitányát, Baróti Lajost.

A mindig rendkívül elegáns, a szakma összes fortélyát kivülről fújó mester pedig bizonyította szakmai és emberi rátermettségét: egyszerre volt gondoskodó édesapa, figyelmes pszichológus, hidegvérű stratéga és keménykezű tábornok.

Balra Baróti Lajos szövetségi kapitány, mellette Kotász Antal, jobbról a második Sóvári Kálmán.

Fotó: Fortepan.hu/Kotász Antal

Olyan szakember, akit a világ összes csapata szívesen alkalmazott volna, akire a mai napig is nagy szeretettel gondol minden magyar focidrukker, és akihez fogható edzőzseni talán azóta sem fordult meg a honi kispadokon.

Az első idényében a bajnokság legtöbb gólját az Újpesti Dózsa szerezte (szám szerint 89-et), és a szezon végi ezüstérem mindenki számára világosan jelezte, igazi nagy csapat épül a negyedik kerületben. Baróti bámulatos érzékkel építette be a csapatba a fiatalokat, és csodálatos szakmai tudásról tanúbizonyságot téve találta meg a máig áhítattal emlegetett csatárötös (Fazekas–Göröcs–Bene–
Dunai II–Zámbó) minden tagjának a számára legmegfelelőbb pozíciót.

A magyar labdarúgó válogatott 1961. februárjában. Balról Sárosi László, Bödör László, takarva Palotai Károly, csíkos ingben Kotász Antal, mögötte Solymosi Ernő, mellette Grosics Gyula, középen keresztcsíkos nyakkendőben Baróti Lajos szövetségi kapitány, tőle jobbra a harmadik Barcs Sándor MLSZ elnök, tovább Szentmihályi Antal, cigarettával Sándor Károly, mellette Göröcs János, Kuharszki Béla, Sóvári Kálmán, Göröcs mögött balra Albert Flórián. Háttérben a Kheopsz piramis.

Fotó: Fortepan.hu/Kotász Antal

A második idényben már 102 (!!!) gólt vágtak a zsenik, ám ez újfent csak a második helyhez volt elegendő. Hogy aztán elérkezzen 1969. november 15-e.

Ekkor már a hajrájához közeledett az 1969-es bajnokság, és négy fordulóval a vége előtt minden jel arra utalt, hogy a szakemberek nem a levegőbe beszéltek a szezon kezdetekor, az aranyérem legnagyobb esélyesének kikiáltott Újpesti Dózsa magabiztosan menetelt az egész idény folyamán. A motiváltan és közönségszórakoztatóan futballozó lila-fehérek négy fordulóval a vége előtt hárompontos előnyüknek köszönhetően már-már biztos aranyérmeseknek tűntek, amikor a 27. fordulóban a mindenkire veszélyes, de ezúttal a tabella alsó felében szerénykedő MTK látogatott a Megyeri útra.

Rádióközvetítés a Margitszigeti Nagyszállóból. Az asztalnál Szabó Ferenc labdarúgó (FTC), Szepesi György riporter, Baróti Lajos és dr. Lakat Károly edzők.

Fotó: Fortepan.hu/Szalay Zoltán

A lila-fehérek a szünetben 2:1-re vezettek, így a vártnál szorosabban alakult a mérkőzés.

– Uraim, nagyon jó a játék, de sokkal jobban összpontosítsanak a befejezéseknél! Dunai Ede és Noskó Ernő, lépjenek kicsit hátrébb, mert így Titinek nem marad elég helye! – figyelmeztette tanítványait Baróti mester, akinek a kisujjában volt a szakma, és nem véletlenül tartották a szakértők Európa egyik legfelkészültebb edzőjének.

A második félidőben aztán nem volt kegyelem, a lilák 6:1-gyel gázoltak át a vendégeken.

– Baj-nok-csa-pat! Baj-nok-csa-pat! – kezdett rá a szurkolótábor optimistább része bő tíz perccel a vége előtt, majd egyszercsak egyik pillanatról a másikra elhallgatott a belelkesült publikum..
És ekkor, mintegy vezényszóra felhangzott egy másik rigmus a félpercnyi néma csendből. Egy rigmus, amelyet akik ott voltak és akik hallották, sosem felejtik el, mert még ma is ugyanúgy visszhangzik a fülükben, és ugyanolyan melegség tölti el a szívüket, mintha csak tegnap történt volna az egész.

A 80. percben ugyanis egyszerre húszezer ember ugrott talpra a helyéről, egyszerre negyvenezer tenyér verődött össze ütemesen, és egyszerre egy teljes stadionnyi torokból zúgott kórusban, hogy:
– La-jos bá-csi, kö-szön-jük, La-jos bá-csi, kö-szön-jük!

Isten vigyázza álmod, Lajos bácsi!

Forrás: Facebook.com/Dunai Ede író hivatalos oldala

Borítókép: Fortepan.hu/Kotász Antal