Magyar foci

Aki először védett feketében – A Nemzet Sportolói, 3. rész

Grosics Gyula, az Aranycsapat kapusa, a Nemzet Sportolója, 86-szoros magyar válogatott. A sportsajtóban elterjedt beceneve „a fekete párduc” volt (ő volt az első kapus, aki fekete mezt vett fel a pályán. Tizenhárom évesen a Dorogi AC csapatában kezdte sportpályafutását.1947-től a MATEOSZ illetve Teherfuvar hálóját őrizte. 1950-ben került a kor sztárcsapatához, a Budapesti Honvédhoz, amely akkoriban az Aranycsapat legendás játékosainak a gyűjtőhelye volt.

""

A helsinki olimpián a győztes magyar válogatott tagja volt, három világbajnokságon (1954, 1958, 1962) szerepelt a kifutásairól is híres kapuvédő. Háromszoros magyar bajnok, 390 bajnoki mérkőzésen lépett pályára és 1947 és 1962 között 86 alkalommal volt a válogatott kapusa. Részese az évszázad mérkőzésének nevezett 6:3-as londoni diadalnak. Az 1954-es berni világbajnoki döntő ezüstérmese. Az 1954-es berni csatavesztés után a harag őt is utolérte.

Máig tisztázatlan okokból hazaárulással vádolták, s kis híján a börtönben végezte. Pestről száműzve ugyan, de a Tatabánya kapujában folytathatta, ahol 1963-ig játszott. 1964-ben abbahagyta a labdarúgást, mert nem engedték, hogy a Ferencvároshoz igazoljon. Nemcsak abban volt úttörő, hogy fekete mezt húzott, hanem abban is, ahogyan kapusként irányította a védelmet, szinte az egész csapatot, ahogyan együtt élt a játékkal, olykor a kapuját messze elhagyva. Szinte negyedik hátvédként szerelt és indította a csapattársakat.

""

Edzőként dolgozott Tatabányán, Salgótarjánban, a KSI-nél és Kuvaitban is. Másfél évtizedig, nyugdíjba vonulásáig volt a Volán Sport Club elnöke, ahol futballéletünk egyik vezérszónoka volt, aki már a hetvenes évek végén megannyiszor figyelmeztetett a sportág morális csődjére. Később a politikai életben is feltűnt, 1990-ben az MDF színeiben indult az országgyűlési választásokon, de nem jutott be. Később még párszor megmérettette magát, de sosem nyert, így hamar kiderült, ez nem a neki való terep. A Magyar Olimpiai Bizottság 1995-ben olimpiai érdemrenddel tüntette ki.

""

Grosics a magyar válogatott 1948 és 1954 között veretlen csapatának, állandó kezdő kapusa volt. A Budapesti Honvéd színeiben játszott és 1952-ben a Helsinki olimpián olimpiai bajnok lett a magyar válogatottal. Az 1954-es svájci világbajnokságon mindenki magyar győzelemmel számolt. Az 1956-os forradalom leverése után szétesett az Aranycsapat, Grosics több csapattársával együtt az itthon maradás mellett döntött. A válogatott kapusa maradt, de egy évre eltiltották a pályától, később szerepelt az 1958-as és az 1962-es világbajnokságon is, 1963-ban vonult vissza.

A FIFA statisztikái szerint 1954 és 1962 közt Grosics 21 FIFA-tornán játszott meccsen védte a magyar válogatott kapuját (ebben 15 nyert meccs volt és két döntetlen). A világbajnokságokon játszott 11 meccsen 17 gólt kapott, a hat világbajnoki selejtezőn hatot, az öt olimpián játszott meccsen pedig csak kétszer tudták bevenni a kapuját. A legtöbb gólt egy meccsen belül az 1954-es világbajnokság csoportmérkőzésein a németek ellen játszott találkozón kapta. Ezt a meccset Magyarország 8-3-ra nyerte, hogy aztán a döntőben óriási meglepetést okozva 3-2-re kikapjon a németektől. Grosics 3 gólt kapott az 1962-ben Budapesten Hollandia ellen vívott, döntetlenre zárult meccsen is.

Grosics 86 válogatott szereplését tekintve (amiből 59 barátságos mérkőzésen történt) ritka volt a kudarc: 59 győztes, 14 döntetlen és csak 13 vesztes mérkőzésen védett, összesen 96 gólt kapott, miközben csapata 258 gólt rúgott. Ez meccsenként 1,12 gólt jelent, ami azokban a mainál sokkal gólgazdagabb időkben alacsonynak számít. Először 21 évesen állt a válogatott kapujában, 1947-ben Albánia ellen, utoljára 36 éves korában, 1962-ben (Jugoszlávia ellen), a két találkozó közt 15 év és 55 nap volt. 2008-ban többször intenzív osztályra került, kilyukadt a tüdeje, illetve tüdőgyulladást kapott, de sikeresen megoperálták [1] Grosics Gyula ismét kórházban. 82. születésnapján szabályosan, szimbolikus céllal leigazolta a Ferencváros.2008. március 25-én debütált a Ferencváros színeiben, amikor a zöldek ellenfele az angol másodosztályú Sheffield United volt. Grosics a kezdőcsapatban kapott helyet. 2011-ben választották a Nemzet Sportolói közé.

""

1952 az Év sportolója
1959 az Év labdarúgója
hatszor választották be az aktuális év világválogatottjába
Négyszer jelölték Aranylabdára, s mind a négy alkalommal a legjobb tíz között szerepelt
1995 MOB olimpiai érdemrend
Magyar Szabadságért díj (2008)
1999 beválasztották a világ valaha élt tíz legjobb kapusa közé
A Dorogi FC Örökös Tagja, (1999)
Dorog város díszpolgára, (2001)
Szent István-díj (2007)
Prima Primissima-díj (2009)
Budapest díszpolgára (2009, nem vette át)
2008. novemberében a kelenföldi Budai Sport Általános Iskola vette fel a nevét
2009. május megalakul a róla elnevezett Grosics Gyula Katolikus Labdarúgó Akadémia
Dorog, Tatabánya, Budapest XI. kerülete díszpolgára
Grosics Gyula Gyermektorna a Sportiskola SE szervezésében
Felcsúti Labdarúgó Akadémia tiszteletbeli elnöke
2009 az FTC leigazolt labdarúgója
A Nemzet Sportolója, (2011)