Kézilabda

Akár csoportelső is lehet a női kéziválogatott

 

Ahhoz, hogy a Németh András csapata elsőként végezzenek csoportjában, a Japán elleni siker mellett dán győzelem szükséges Montenegró ellen. Ehhez persze a dánoknak is fel kell állniuk a magyaroktól elszenvedett vereség után, és a magyar-dán találkozót követően sajtótájékoztatón Klavs Bruun Jörgensen kapitány kérdésre válaszolva elmondta, hogy a számukra a magyar válogatott lehet a követendő példa, hiszen egy komoly vereséget követően sem riadt meg 14 ezer dán szurkoló előtt, és alaposan elverte a legutóbbi világbajnokság bronzérmesét.

 
""
 
A Dánia elleni diadal másnapján a mérkőzés hőse, Szucsánszki Zita elmondta: a csapat közösen került gödörbe Montenegró ellen, és közösen építette föl magát újra. – Minden világversenyen adódik egy mélypont, ezen már remélhetőleg a keddi meccsel túlestünk, és külön örülök neki, hogy ismét visszanyertük jó formánkat, és a sikernek én is tevőleges részese tudtam lenni. A nyolcaddöntő előtt vár még ránk egy nagy fontos meccs, így most Japánra koncentrálunk. A stílusuk kellemetlen, de nyáron háromszor is játszottunk ellenük, és szerda este óta rájuk készülünk. Azon leszünk, hogy a következő akadályt is átugorjuk.
 
Japán eddig mindössze Tunéziát tudta legyőzni, Dániától kilenc, Montenegrótól hat, Szerbiától pedig öt góllal kapott ki. A magyar lányoknak csütörtökön Német András vezényelt edzést, és a képek tanulsága szerint egy kis foci is belefért a programba.