A Párizsban rendezendő Nyári Játékokra történő kijutás több okból nevezhető bonyolult akadálypályának. Egyrészről a magyar nemzeti csapat 1980-ban, tehát 44 éve szerepelt utoljára Olimpián, utolsó alkalommal pedig 40 esztendeje, 1984 májusában, a távoli Havannában sikerrel megvívott selejtezőn harcolta ki az indulás lehetőségét. Igaz, a keleti blokk bojkottja miatt végül nem mutathatta meg tudását Los Angelesben válogatottunk, s azóta nem nagyon jártunk ilyen közel olimpiai részvételhez. És ebből is fakad a másik nehezítő körülmény, miszerint Székely Norbert csapatának ellenfelei kivétel nélkül magasabb polcon szerepelnek nálunk a nemzetközi női kosárlabdában, papíron kizárólag erősebbnek gondolt riválisokon túljutva lehetnek ott Párizsban Kiss Virágék. No de, mindenféle szószaporítást félretéve, következzen a lányaink előtt tornyosuló első probléma, a világranglista ötödik helyezett Kanada válogatottja!

A kanadai női kosárlabda-válogatott hosszú és sikeres múltra tekint vissza, rendszeres résztvevője a nemzetközi megmérettetéseknek, beleértve a Pán-amerikai Játékokat és a világbajnokságokat is, ahol érmeket is szereztek. A 2023-as esztendő különösen eseménydúsnak bizonyult az észak-amerikaiak számára, hiszen előbb sikeres szereplést mutattak be a bronzérmet hozó Amerika-bajnokságon, majd zökkenőmentesen vették az olimpiai előselejtező akadályait is, ezáltal kiharcolva a Sopronban való fellépés jogát. A kanadai válogatott az elmúlt években stabilan magas színvonalat képviselt a nemzetközi porondon, ami a FIBA ranglistáján elfoglalt előkelő helyezésükben is tükröződik.

A csapat kispadján bekövetkezett változások új korszakot jeleznek: a most már a németeket gardírozó Lisa Thomaidis nyolc éven át tartó, egyrételműen sikeres szerepvállalása a 2021-es tokiói Olimpia után ért véget, amikoris az a Víctor Lapena vette át a marsallbotot, aki nem csupán klubszinten, hanem nemzeti válogatottaknál is komoly sikereket tudhat magáénak. A spanyol szakember edzői karrierje során számos trófeát nyert, beleértve az EuroCupot, különböző nemzeti bajnokságok trófeáit. valamint utánpótlás válogatottakkal bezsebelt Eb-címeket is. A juharlevelesekkel elért 4. hely a 2022-es világbajnokságon jól mutatja, hogy Lapena képes volt gyors és ami ennél is fontosabb, pozitív hatást gyakorolni a csapatra.

""

A kanadai válogatott 12 fős kerete egyelőre nem ismert, ám az bizonyos, hogy rendkívül tehetséges játékosokból áll majd, akik közül többen már bizonyítottak nemzetközi szinten is. Bridget Carleton lehet talán az egyik legismertebb név idehaza, hiszen ő jelenleg is a SERCO UNI Győr alkalmazásában áll, nem mellesleg kiemelkedő teljesítményével már a világbajnokságon és az olimpiai előselejtezőn is hazája egyik vezéregyénisége volt. Kayla Alexander, Natalie Achonwa és Laeticia Amihere mind hozzájárulnak a csapat combos palánkhoz közeli játékához, míg a hátvédsorban Kia Nurse, Shay Colley és az ex-Győr spíler, Nirra Fields biztosítják a pontszerzést. A fiatal tehetségek, mint Cassandre Prosper és esetlegesen Aaliyah Edwards vagy Yvonne Ejim – függően attól, hogy egyetemi csapataiktól elengedik-e őket vagy sem, – további mélységet és sokoldalúságot kölcsönöznek a keretnek. Éppen ez adja a különleges ízt a Lapena-keretnek: több generáció képviselteti magát, a tapasztalt veteránoktól kezdve a friss egyetemi tehetségekig, ami kifejezetten izgalmas keverékké válhat a pályán.

""

Az egymás elleni párharc alkalmával kulcsfontosságú lesz, hogy a magyar válogatott hogyan tudja kezelni majd Kanada átlagon felüli belső játékát és a hátvédsorban rejlő pontzuhatag-potenciált.
Február 8, este 19.00-tól tehát minden szempár Sopronra szegeződik, ahol remélhetőleg tömött lelátók előtt rendezik majd a Magyarország – Kanada összecsapást, ahol már az olimpiai álmok megvalósítása forog kockán!

Megjegyzés: Cikkünk alapjául a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének hivatalos honlapján, a hunbasket.hu oldalon megjelent, Kanada válogatottját bemutató írás szolgált.

(Photo: fiba.basketball)