Egyéb sportok

Air Race: Besenyei hetedikként zárt Ascotban

""

A sorozat honlapjának beszámolója alapján a győzelmet a címvédő brit Paul Bonhomme szerezte meg.

A magyar pilóta az első idei futamon, Abu-Dzabiban motorhiba miatt nem szerzett pontot, majd a horvátországi Rovinjban hozzáért az egyik kapuhoz, így az első körben búcsúra kényszerült, s kilencedik lett. A malajziai Putrajayában és a lengyelországi Gdyniában hetedikként zárt – akárcsak ezúttal. Öt futam után így a tizedik helyen áll az összetettben hat ponttal.

Az először 2005-ben megrendezett és hároméves szünet után idén újraindított világbajnokságnak – amelyet a világ leggyorsabb versenyének is neveznek – az idei a hetedik idénye. Változás a korábbiakhoz képest, hogy a mezőny tagjainak egységes motorral, propellerrel és kipufogórendszerrel felszerelt gépekkel kell versenyezniük, a pilótákra ható centrifugális erő nem lehet nagyobb 10 G-nél, a pályát jelölő felfújható kapuk pedig 20 helyett immár 25 méter magasak.

Az idei szezonban három kontinens hét országának nyolc városában rendeztek, illetve rendeznek futamot. A mezőnynek 12 pilóta a tagja. Ascot után az egyesült államokbeli Dallasba és Las Vegasba, valamint az ausztriai Spielbergbe látogatnak el a műrepülők.