Aggódhat az Arsenal: több kulcsjátékos állapotáról friss hírek érkeztek
Ödegaard, Rice, Timber, Saka és Hincapié is kisebb-nagyobb problémával küzd.
Nem a legjobb előjelekkel készül az Arsenal a következő mérkőzéseire: a válogatott szünet után több fontos játékos állapotát is figyelni kell, Mikel Artetának pedig könnyen lehet, hogy az utolsó pillanatig várnia kell néhány döntéssel.
A hírek szerint Martin Ödegaard jó úton halad afelé, hogy ott lehessen a Southampton elleni FA-kupa meccsen, de a végső szót várhatóan csak a hét második felében mondja ki az Arsenal szakmai stábja. Jurrien Timber szintén ezt a találkozót lőtte be lehetséges visszatérési dátumnak, így az észak-londoniaknál reménykedhetnek benne, hogy két fontos ember is időben bevethető lesz.
Declan Rice közben továbbra is egy kisebb sérüléssel bajlódik, amelyet még a Manchester City elleni mérkőzés előtt szedett össze, és az angol válogatott orvosi stábja emiatt haza is küldte. Nála nem kizárt, hogy inkább elővigyázatosságból pihenőt kap. Hasonló a helyzet Bukayo Sakával is, aki inkább fáradtsággal küzd, így számára éppen jókor jött a válogatott szünet, de az edzéseken dől majd el, mennyire terhelhető.
Arsenal Injury Update
Disclaimer: All timelines are subject to change depending on the nature of the injury / rehab & recovery process.
– Martin Ødegaard – Pushing to be back for Southampton, Arteta to make a final call this week.
– Jurrien Timber – Also aiming to be back for…
— HandofArsenal (@HandofArsenal) March 30, 2026
Kedvezőbb fejlemény, hogy Noni Madueke sérülése nem tűnik komolynak, és a várakozások szerint akár a Sporting CP vagy a Bournemouth elleni találkozóra visszatérhet. Martin Zubimendi kisebb térdkellemetlenség miatt szintén pihenhet még, míg Piero Hincapié egy enyhébb ütést követően elővigyázatossági regenerációs munkát végez.
Eberechi Eze esetében továbbra is zajlik a rehabilitáció alsó lábszársérülése után, ugyanakkor óvatos optimizmus övezi a helyzetét. Az Arsenalnál bíznak benne, hogy a vártnál korábban visszatérhet, bár ez nagyban attól függ majd, hogyan reagál a szervezete, amikor újra teljes intenzitással edzhet. Arteta számára most az lehet a legfontosabb, hogy a szezon döntő szakaszára minél több kulcsemberét hadra fogható állapotba hozza.