Angol foci

A Wrexham lecsapott a Manchester United egyik „fölösleges” játékosára

Kép forrása: Getty Images

Az utóbbi hetek már bebizonyították, hogy azok a futballisták, akik nem férnek be Ruben Amorim elképzelésébe, még lehetnek kapósak. Így a Wrexham is bejelentkezett az egyik ilyen szabadügynökért

Phil Parkinson csapata a Wrexham, három egymást követő feljutása után 1982 óta az első szezonjára készül a másodosztályban.

Nem meglepő, hogy a két tulaj a csapat megerősítésén dolgozik, hogy a tündérmese folytatódhasson tovább.

Így a Wrexham megkereste Christian Eriksent. Ami a klub eddigi legambiciózusabb lépése a hollywoodi tulajdonosok, Ryan Reynolds és Rob McElhenney érkezése óta.

A 33 éves középpályás klub nélkül van, miután a Manchester Uniteddel kötött szerződése a szezon végén lejárt és már májusban közölték vele, hogy Ruben Amorim nem tart rá igényt.

A Wrexham pedig szívesen leigazolná a 144-szeres dán válogatott játékost.

Hiszen a tapasztalatra szükség lesz, miután 44 év után először játszik a csapat az angol futball másodosztályában.

Eriksen ügynöke, Martin Schoots a Daily Mailnek elmondta, hogy a Wrexham egy „rendkívül lenyűgöző projekt”, de hozzátette:

„Christian továbbra is egy első osztályban szeretne játszani Nyugat-Európában.”

A Championshipbe való feljutás óta a Wrexham természetesen már igazolt, de Eriksen megszerzése a legnagyobb erősítés lehetne.

A dán játékos az múlt szezonban 35 alkalommal lépett pályára a Manchester Unitedben és öt gólt szerzett.

Ugyan lehet, hogy első osztályban gondolkodik, de nem biztos, hogy olyan könnyen jönnek majd a megfelelő ajánlatok.

Ami biztos, hogy a Wrexham augusztus 9-én a frissen kiesett Southampton ellen kezdi meg a 2025-26-os szezonját a St Mary’s Stadionban.