A vízben még mindig mi vagyunk a császárok

Történelmi érem, örökrekord, mosolygós Európa-bajnokok, szurkolók nélkül is „felrobbanó” aréna és egy hibátlan rendezésű, gigantikus „buborékprojekt”, erről szólt az elmúlt két hét, az Álmok Hete.

Különös Európa-bajnokság volt ez az idei vizes Eb. Különös, de ugyanakkor emlékezetes is, olyan, amelyről még sokáig fogunk beszélni. Valószínűleg még az unokáinknak is jó szívvel mesélünk majd a mi hőseinkről, pedig amikor először meghallottuk a zárt kapus szót, szinte elemi erővel csapott minket gyomorszájon a hír. Minket a szurkolókat, akik évtizedek, sőt talán egy évszázad óta szurkolunk a magyar úszóknak. Piros-fehér-zöldbe öltözve foglaljuk el a lelátókat, vagy árasztjuk el a Balaton partját azért, hogy láthassuk kedvenceinket. Talán őrültségnek hangzik, még is van valami furcsa erő, ami odaköt minket a vízhez, valami, ami miatt képesek vagyunk elfeledni a szürke hétköznapok problémáit, valami, amitől úgy érezzük, egycsapásra jobb hellyé válik a világ.

Talán 1896-ban az első újkori olimpián változott meg valami végérvényesen. Talán a méteres hullámok közt hánykolódó, majd páratlan győzelmet arató Hajós Alfréd kellett ahhoz, hogy mi magyarok elhiggyük, ez az a közeg, ahol maradandót tudunk alkotni.

Talán az országunkon átrohanó Duna és Tisza suttogott valamit halkan a fülünkbe, amitől mi magyarok megbabonázódunk, ha vízről és úszásról van szó. De az is lehet, hogy nincs semmilyen varázslat, egyszerűen csak az évszázada tartó siker tett minket ilyenné.

Amikor bejelentették, hogy buborékban lesz a torna, egy pillanat alatt foszlott szét a remény, hogy ott a lelátón, abban a pár órában elfeledhetünk mindent, eggyé válhatunk a tömeggel és a sportolókkal, akik meghalnak értünk. Amikor pedig már siratni kezdtük magunkat és úgy éreztük minden elveszett, az úszóink felálltak a rajtkőre, letették a maszkjukat, megigazították a szemüvegüket, beleugrottak a hideg vízbe és elindultak. Tudták, hogy nem vagyunk ott, mégis érezték most talán ők azok, akik mentőövet dobhatnak nekünk.

Szinte minden egyes karcsapással hozzátettek valamit a lelkünkhöz. Minden lábtempóval közelebb kerültek a saját álmukhoz, de valahogy minket is továbbvittek.

Ahogy közeledtek az utolsó hosszok, mi is felébredtünk a televíziók, laptopok és mobiltelefonok képernyői előtt. Felugrottunk a fotelekből, mert éreztük, egyrészt valami nagyon más, másrészt valami nagyon ugyanolyan. Más, mert nem vagyunk ott. Más mert a hangunk nem hallják a hőseink. De mégis ugyanolyan, mert a hősök ezúttal sem ismernek határokat. Nem készültek különösebben, hiszen a cél most nem lehet más, mint az olimpia, mégis a végsőkig hajtottak. Hajtottak magukért és hajtottak értünk. A munkának pedig mint mindig, ezúttal is meglett az eredménye.

Mosolyok, könnyes tekintetek és persze érmek és rekordok formájában is. Na, de milyen élményeket kaptunk ettől az elképesztően furcsa kontinenstornától, és kik voltak azok, akik ezt átnyújtották nekünk?

Akik, Hajós Alfréd nyomába eredtek:
Amikor már kezdtük remélni, hogy rosszabb már nem lesz a helyzet, az időjárás úgy döntött kicsit még tépáz az amúgy sem túl kisimult idegeinken, és májusban szokatlan hideggel lep meg minket. A nem túl acélos hőmérsékletnek és a folyamatos esőzésnek köszönhetően, napokig izgulhattunk, vajon a Lupa megtartja-e a „kellemes” 16 fokos hőmérsékletét, vagy néhány nyíltvízi számtól el kell búcsúznunk. Szerencsére, ha melegedni nem is melegedett a tó vize, hűlni se hűlt.

Nem mondanánk, hogy a legideálisabb körülmények várták úszóinkat, de mit nekünk az a 16 fokos víz? Nekünk magyaroknak, akikért ennél jóval hidegebb tengerben küzdött Hajós Alfréd. Így gondolták ezt úszóink is, akik kiélezett küzdelemben számos pontszerző hellyel örvendeztettek meg minket, és érmeket is szállítottak az Eb nyitányaként.

Először Olasz Anna nagy csatában ezüstöt nyert, majd Rohács Rékával, Betlehem Dáviddal és Rasovszky Kristóffal kiegészülve egy bronzérmet is besöpört.

Akik letették egy újabb sikerszéria alapkövét:
Nemcsak a nyíltvízi úszók sikerének örülhettünk a kontinensviadal első hetén, hanem egy történelmi éremnek is. A Barta Niké, Csilling Katalin, Farkas Linda, Gács Boglárka, Götz Lilien, Hatala Hanna, Hungler Szabina, Regényi Adelin, Rényi Luca, Szabó Anna összeállításban induló szinkronúszó válogatott bronzérmet szerzett.

A magyar lányok a highlight kűrben olyat alakítottak a retró korszakot idéző Bonnie Tyler számra, hogy a zsűri is elismerően bólintott. A magyar válogatott ezzel először szerzett érmet szinkronúszásban világversenyen.

Fotó: Facebook.com/MagyarSzinkronúszóSzövetség

Akinek a sokadik lapot nyitjuk az úszás történelemkönyvében:
Amikor szóba kerül az úszás, Hosszú Katinka neve megkerülhetetlenné válik. A háromszoros olimpiai bajnok közel húsz éve rendületlenül hagyja egyik hosszt a másik után, kitartásával és akaraterejével pedig azt is elérte, hogy ha az ő neve ott van a rajtlistán, akkor mi magyarok nyugodtan ülünk le a képernyő elé, hiszen szinte garantált a siker. Katka ezúttal nem azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy versenyszámot versenyszámra halmozott, hanem azzal, hogy amiben elindult ott mind érmet is nyert.

Három szám, egy arany, egy ezüst és egy bronz, na meg egy olyan rekord, amire még a svédek nagyágyúja, Sarah Sjöström sem volt képes. Hosszú 24 éremnél tart a kontinenstornákon ezzel pedig vezeti az örökranglistát.

A 17 éves lány, akiről napokig cikkeztek:
Az Eb legnagyobb örömét talán az adta, hogy láttuk, a rutinos rókák mellett vannak olyan kirobbanó fiatal tehetségek, akik még hosszú évekig garantálhatják a magyar úszósport sikerességét.

Köztük van Mihályvári-Farkas Viktória is, aki 400 vegyesen Hosszú Katinka mögött másodikként ért célba a brit Aimee Willmottal hajszálpontosan megegyező idővel. 

A mosolygós bajnok, aki csak jól akarta érezni magát:
Kapás Boglárka a többiekhez hasonlóan sokszor elmondta, hogy munkából érkezett, így senki ne várjon tőle egetrengető eredményt. Egy célt azért mégis kitűzött, élvezni akarja azt, amit csinál. És Bogi jött, mosolyogva beugrott a vízbe, majd mosolyogva kimászott a medencéből. Olyan lendülettel vetette magát a feladatba, hogy a látványtól szinte nekünk is kedvünk szottyant úszni.

A célt tehát megvalósította, de azért halkan megjegyezzük ezzel a könnyed úszással Bogi 3 érmet hozott össze, köztük egy aranyat.

Akire 21 éves korára elfogytak a jelzők:
2020. nyarán az úszósportba berobbant Milák Kristóf, aki, ha már feljegyezte magát a világ vizes térképére, jó ideig maradna is ott. Ennek pedig hangot is adott. Bár saját bevallása szerint elhibázott néhány dolgot, mi azért nem bosszankodhatunk.

Kristóf két nagyszerű idővel, egyetlen duplázóként a 100 és a 200 méteres pillangóúszást is megnyerte, mi pedig csendben elmélázhatunk rajta, mi lesz Tokióban, ha még ezeket az őt kissé gyötrő hibákat is kiköszörüli az elkövetkezendő másfél hónapban.

Aki jelezte, Milák mellett rá is lehet számítani:
Kenderesi Tamás neve nemcsak a „sajtburesszel”, hanem a 200 pillével is összeforrt, a bohém srác pedig ezúttal is bizonyította, Milákon kívül vele is számolni kell Tokióban.

Kenderesi a középdöntőben legyőzte helyi ellenfelét a döntőben pedig bronzérmet ünnepelhetett.

Aki odapörkölt a világcsúcstartóknak:
Szabó Szebasztián két évvel ezelőtt kapta meg a magyar sportállampolgárságot, azóta pedig mindent megtett azért, hogy egyszer neki szóljon a magyar himnusz.

Az utóbbi évben egyre előrébb lépdelő Szabó az 50 pille döntőjében robbantott, így egy századdal a világcsúcstartó ukrán Andrij Govorovot megelőzve elsőként csaphatott a célba.

Aki a folytonosságot jelenti számunkra, és 35 évesen is képes robbantani:
Volt ennek a kontinestornának egy hőse, aki nem azzal lett nagy, hogy elhódította a legfényesebb érmet.

Nem más ő, mint Cseh László, aki felülmúlhatatlant ért el azzal, hogy ez a kontinenstorna volt a 10. az életében, amin medencébe ugrott.

Az ifjú titán, aki junior világcsúccsal rukkolt elő:
Ki kell térnünk Kós Hubertre is, aki a 200 méteres vegyesúszók döntőjében ötödikként csapott célba, a középdöntőből azonban elsőként kvalifikálta magát, méghozzá junior világcsúccsal.

Amennyiben hozzátesszük, hogy Hubert még csak 18 éves, láthatjuk, hogy minden fronton van utánpótlása a magyar úszósportnak.

Akik extázisba hozták a szövetségi kapitányt:
Annak ellenére, hogy szurkolók nem lehettek, a hangulatra nem volt panasz. A delegációk tagjai hangosan szurkoltak egymásnak, a hangulatfelelősök közt pedig ott voltak az edzők is.

Ezt a szövetségi kapitány, Sós Csaba valamint az edző, Gellért Gábor sem tudta állva végignézni. Produkciójukból pedig egy igazán hangulatos kisfilm kerekedett.

Aki felállt a padlóról és újra bizonyított:
Nem mehetünk el szó nélkül Burián Katalin teljesítménye mellett sem, aki a kétszáz háton szerzett bronzérmet. Katalin nemrég nyíltan is felvállalta, az, hogy 2016-ban nem lehetett ott az ötkarikás játékokon, olyan szinten felőrölte, hogy évekig depresszióval küzdött.

Az úszó az idén már biztosította helyét az induló csapatban, ezzel pedig nevelőapja, a nemrég elhunyt Vermes Albán utolsó kívánságát is teljesítette.

Az, hogy ezzel mekkora teher került le a válláról az Eb-n is látszott, ahol a sportoló önfeledt mosolya talán még annál a szépen csillogó bronznál is többet ért.

Akikről kevesebb szó esik, mégis mindent megtettek azért, hogy örök emlék legyen a kontinenstorna:
Bár a show-t kétségkívül ellopták sportolóink, hatalmas kalaplengetés jár a szervezőbizottságnak is, akik minden idők legnagyobb buboréktornáját szervezték meg és bonyolították le. A szigorú szabályozásoknak és a jól előkészített versenynek köszönhetően a 18 000 elvégzett koronavírus-tesztből mindössze 4 lett pozitív, ami világszinten is kiemelkedően jó.

A fáradhatatlan munka tehát ezen a területen is meghozta gyümölcsét, Európa legjobbjai pedig nagyszerű élményekkel és ami talán a jelen helyzetben még fontosabb egészségesen térhettek haza.

Akik a világ egy másik szegletében küzdöttek értünk:
Miközben a Duna Arénában szebbnél szebb eredmények születtek, a paraúszóink sem tétlenkedtek. A Portugáliában zajló kontinensviadalon hazánk küldöttsége 9 aranyat, 2 ezüstöt és 2 bronzot szerzett, így ötödik helyen végezve az éremtáblázaton.

Ez a teljesítmény minden idők legjobbja világversenyen a magyar paraúszó-válogatott történetében.

Fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy a medencében és a lelátókon történtekből csak egy rövid jegyzetet próbáltunk készíteni, ami nem fedi, nem fedheti le az összes kiemelkedő eredményt. Természetesen nem csak a kiemelt úszók mutatták meg erejüket. A delegáció többi tagja is jelezte, még évtizedeken keresztül lesz miről beszélnünk és lesz kinek tapsolnunk a lelátón, ha végre újra elfoglalhatjuk az arénák ülőhelyeit.

Borítókép és képek: Facebook.com/MÚSZ

Sport365.hu – Sikerült, Hosszú Katinka megdöntötte Sarah Sjöström rekordját

A háromszoros olimpiai bajnok magyar klasszis 2:10.12 perces idővel csapott célba, és sorozatban öt Eb-győzelem után nem állhat a dobogó tetejére ebben a számban. Az aranyérmet ezúttal az izraeli Anastasia Gorbenko szerezte meg 2:09.99-es idővel. A másik magyar, Sebestyén Dalma, 2:12.42-vel a hetedik lett. A 32 éves Hosszú így is történelmet írt, ugyanis 24.